Az új pápa hálaadó imája a Santa Maria Maggiore-bazilikában

Kitekintő – 2013. március 14., csütörtök | 18:34

Ferenc pápa csütörtökön reggel látogatást tett a Santa Maria Maggiore római bazilikában, majd korábbi szálláshelyén kifizette költségeit, és visszatért a Vatikánba.

Csütörtökön reggel 8 órakor a római bazilikához hajtatott, hogy lerója tiszteletét Szűz Mária kegyképe előtt, ahogy azt szerdán este bejelentette a híveknek a Szent Péter-bazilika központi erkélyéről mondott első szavaiban. A pápát elkísérte Georg Gänswein érsek, a Pápai Ház prefektusa és Leonardo Sapienza atya. Nagyon rövid látogatásról volt szó, amely során Ferenc pápa visszavonult imádkozni a Szűz Mária-oltár előtt.

Federico Lombardi, szentszéki szóvivő a csütörtök délutáni sajtótájékoztatóján további részletekről számolt be a látogatás kapcsán az újságíróknak. A bazilika főpapja, Santos Avril y Castilló érsek és római helynöke kísérte, és a bazilika káptalanja, a gyóntatók, az ott dolgozó személyzet fogadta. A pápa a Salus Populi Romani-kegykép kápolnájába ment egy csokor virággal, amelyet elhelyezett az oltáron. Majd térdre borulva, aztán ülve még 10 percig imádkozott a Szűz Mária-kép előtt. Köszöntötte a kápolnában jelenlevőket, a káptalan tagjait, a gyóntatókat és a szerzeteseket.

Ezt követően elhaladt a Santa Maria Maggiore-bazilika főoltára előtt, ahol Jézus bölcsőjének ereklyéje található a hagyomány szerint. Majd a templomban található Sixtus-kápolnát látogatta meg, ami nem egyezik meg a Michelangelo féle kápolnával, hanem bár ugyanazt a nevet viseli, arról híres, hogy Loyolai Szent Ignác e kápolna oltáránál mutatta be első szentmiséjét karácsony estéjén. Ignác nagy tisztelettel volt a Santa Maria Maggiore-bazilika iránt Jézus bölcsőjének ereklyéje miatt is, és itt akarta bemutatni pappá szentelése után első szentmiséjét. A jezsuiták számára nagy jelentőséggel rendelkező helyet tehát Ferenc pápa is meglátogatta, majd rövid időre megállt V. Piusz pápa sírja előtt is. A látogatás végén elbúcsúzott a bazilika személyzetétől, és visszatért az autójához. A templomból kilépve, a szemben levő iskolából neki integető diákokat üdvözölte.

A Santa Maria Maggiore-bazilikához autókonvoj nélkül a vatikáni csendőrség egyik autóján ment, tehát nagyon egyszerű formában – hangsúlyozta Lombardi atya.

A bazilikától a Navona tér közelében található Via della Scrofa-ba hajtatott, a Nemzetközi Papi Otthonba, ahol a konklávé kezdete előtt szállt meg. Itt összeszedte csomagjait, köszöntötte a személyzetet, kifizette szállásköltségét, jó példát mutatva, majd visszatért a vatikáni Szent Márta házba, jelenlegi szálláshelyére.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír