Az Újvilág Passió margójára – megjegyzések egy ártatlannak tűnő hírhez

A passió pontos szövegét nem ismerem, azonban az ismertető szövegben van valami, ami ránk, pálosokra is vonatkozik.

„A darab első olvasópróbája rendhagyó módon sajtótájékoztatóval kezdődött, ahol Cseke Péter a pálos rend történetének legdicsőségesebb fejezetét elevenítette fel. Százhuszonhat pálos szerzetes vett részt az Újvilág felfedezésében 1492-ben. Őket, Mátyás királytól Izabella spanyol királynő rendelte Kolumbusz mellé azzal a feladattal, hogy tartsák a bátor hajósokban a lelket, és terjesszék a hitet a távoli földrészen. A magyar pálosok, a „fehér barátok” meghatározó szereplői voltak az Újvilág történetének, úgy is, mint az európai kultúra és műveltség terjesztői – emelte ki a direktor” – olvasható az ismertetőben.

A történet, amit leírnak a pálosokkal kapcsolatosan nagyon-nagyon szép, csak az a baj, hogy nem igaz. S ez azért olyan fájdalmas, mert a pálos rend múltja, csodálatos történelme minden magyar ember számára fontos kell, hogy legyen. És tartalmaz is számtalan olyan részletet, ami büszkeségre ad okot. Éppen ezért ábrándos mesékre nincs szükségünk. De nézzük csak meg a hirdetés szövegét!

A mai Portugália területén éltek már remeték a IV. századtól. Ők a XIII.-XIV. században  Fratres de Hispania néven közösséget hoztak létre. Ez a közösség csatlakozott a Pálos Rendhez 1464-ben,  amit a Szentszék 1493-ban jóvá is hagyott. A nagy távolság és a háborúk miatt eleinte négy-, majd nyolcévenként jártak el Magyarországra a nagykáptalanra, de a nehézségek miatt végülis 1571-ben végleg elszakadtak a pálos rendtől. Ez nem volt fájdalommentes, hiszen mind a magyarok mind a portugálok sajnálták, de a nehézségek miatt nem volt más megoldás. Nincs semmilyen nyom arra vonatkozóan, hogy magyar pálos szerzetesek lettek volna közöttük, arra meg végképp nincs, hogy Dél-Amerikába mentek volna magyar pálosok. (Mellesleg még magam is felhasználtam azokat az írásokat, amelyek említenek pálos missziósokat Dél-Amerikában, egészed addig, míg ennek ellenkezőjéről megbizonyosodtam, illetve felismertem, hogy bizony azok a források mindenféle alapot nélkülöznek.) Az ismertető szöveg Árva Vince atya kutatására hivatkozik, ami nem más, mint egy nagyszerű blöff.

De gondoljuk végig a leírtakat.

Ha 126 pálos szerzetest vittek a hajón 1492-ben, akkor egyáltalán maradt-e hely másoknak? (Amúgy korábban, egy-két évvel ezelőtt háromszáz pálosról, majd kétszázról írtak.) Akárhol utána lehet nézni, hogy azokon a hajókon nem fértek volna el annyian. Összesen lehettek 126-an vagy ehhez közeli létszámban. Általában 90 főről írnak. Arról nem is beszélve, hogy Kolumbusz Kristóf nem az új világ felfedezésére indult. Még 1494-ben is úgy gondolta, hogy Ázsiába hajózott. Akkor hogyan rendelkezhetett volna Izabella királyné 1492-ben, hogy Mátyás király adjon 126 pálos szerzetest az új világ felfedezésére, ahol csodálkozó bennszülöttekkel találkoznak?

De nézzük csak! Mátyás király mikor halt meg? 1490. április 6-án! Ezt senki nem veszi észre? Két évvel halála után Izabella királyné kéri a halott Mátyás királytól a pálos szerzeteseket? De miért éppen Mátyás királytól? Szépen hangzik és a király valóban nagyon szerette a pálosokat. De nem valószínű, hogy ő küldte volna, legfeljebb csak közbenjárt volna értük (de nem a halála után.) Ennyi szerzetes elküldéséhez a rend vezetésének engedélye szükséges, sőt nagykáptalani gyűlés is adott esetben, amiről semmiféle történelmi dokumentáció nincs. Hacsak nem hamisítottak addig valamit. Hadnagy Bálint pedig nem írt passiót. És nincs pálos rovásírás. Ezt tételesen alá tudom támasztani olyan tudományos művel, ami épp egy rovásírás rajongó tollából, tudományos igényű munkájából származik.

Számomra az a legszomorúbb, hogy senki nem kérdezett meg bennünket, pálos szerzeteseket erről az egész eseményről. Cseke Péter mint jószándékú művész, aki valószínűleg jót és szépet akar, megtette részben, ami kötelessége volt. De gyakorlatilag a kész helyzetről tájékoztatott.  Arról nem is beszélve, hogy hivatalosan semmilyen formában nem kérte ki a pálos rend véleményét. Valószínű azért, mert már beszivárgott a köztudatba, hogy nem mi vagyunk az igazi pálosok. Mi csak „lengyelek” vagyunk. Az alapvető probléma persze az, hogy a Katolikus Egyházhoz és annak tanításához hűek akarunk lenni, mert nincs más út. Ezért volt fontos, hogy Vezér Ferenc atyát újratemettük és ezzel mintegy kifejeztük, hogy hányadán is áll ez a dolog. Ki a magyar, ha nem az, aki életét adta Krisztusért, Egyházért és a hazáért? Ezt tették Ferenc atya kortársai, akik börtönbüntetés és nélkülözés után újra indították a pálos rendet lengyel segítséggel. Még egyszer, ha ők nem magyarok, akkor ki a magyar?

Aki kitalál jól bevált mintára vagy éppen rendelésre szép, de nem igaz meséket?

A reklámszövegben ez áll: „magyar szerzetesek igaz történetéről mesélve hirdeti és tanítja Krisztus legfontosabb üzenetét, a szeretetet.” Egyesek fáradhatatlanul dolgoznak azon, hogy „történelmi dokumentációkat” gyártsanak. Katolikus álruhában, de szép lassan beszivárogtatják nézeteiket. Már végigjártam ezt a kálváriát.

A passió valóban fontos lenne és sok embernek segíthetne. Hogy azonban mennyi áldás lesz rajta, azt nem tudhatom. A kerettörténet valótlansága miatt azonban keserű szájízzel nézek az előadás elé.

Bátor Botond pálos szerzetes, tartományfőnök

A szerkesztőség megjegyzése:

Sem tegnapi, sem mostani írásunkkal nem szeretnénk ártani sem a pálos rendnek, sem a vélhetően jószándékú művészeknek, akik az előadásra készülnek. Azt azonban nagyon fontosnak tartjuk, hogy téves információk ne jelenjenek meg a Magyar Kuríron. Bízunk abban, hogy akik a majdani előadást mégis megnézik, azok ez írás, vagyis a tények ismeretében, kritikus szemmel teszik ezt.

Az ügyet ezzel lezártnak tekintjük.

Magyar Kurír Szerkesztőség, Neumayer Katalin főszerkesztő