„Azelőtt miért nem voltam keresztény?”

A konferencia első napján Fabrice Hadjadj Hogyan beszéljünk Istenről ma? címmel tartott előadást, melyben kiemelte: vége az ideológiák utópiájának; a haladásba vetett hit darabjaira esett szét. Az emberiségnek vissza kell fordulnia a forráshoz, Teremtőjéhez. Isten nem vesz el semmit az ember életéből. Éppen ellenkezőleg: kiteljesíti azt – hangsúlyozta az előadó.

A Vatikáni Rádiónak adott interjúban a francia filozófus e szavakkal mutatta be önmagát: „arab nevű zsidó vagyok, katolikus vallású”. Hadjadj zsidó vallású családban született. Szülei mint militáns ateisták, maoisták vettek részt a ’68-as párizsi eseményekben.

Megtérését egy mély belső élménynek köszönheti: „Amikor Isten magához akar vezetni bennünket, felhasználja az egész teremtett világot. Ő mindennek a Teremtője, tehát minden azért van, hogy bennünket magához vezessen. Nálam ez több lépésben történt. Az értelmiség köreihez tartoztam, politikai tanulmányokat folytattam Párizsban. Megtérésemre akkor került sor, amikor filozófiát tanultam a Sorbonne-on. Sokat elmélkedtem, de gondolataim nem találkoztak konkrét tapasztalattal. Egy nap Párizsban betévedtem egy templomba, és kinevettem azokat a fogadalmi táblákat, amelyeket a Szűzanya kegyszobra körül láttam. Ezeken olyan feliratokat olvastam, hogy 'köszönöm, hogy sikerült a vizsgám', vagy egyéb világi eredményekről szóltak a hálás szavak. Számomra mindez babonát jelentett. Néhány nappal később édesanyám aggódva közölte, hogy apám súlyos beteg, szívinfarktus veszélye állt fenn. A hír hallatára teljesen tanácstalanná váltam, és az első dolog, ami eszembe jutott, az az volt, hogy elmenjek abba a templomba, az elé a Mária-szobor elé, amelyet néhány nappal azelőtt kinevettem. Ugyanúgy viselkedtem, mint azok, akiket előzőleg megvetettem. A szobor előtt Máriához fohászkodtam apámért. Abban a pillanatban belső bizonyosság töltött el, hogy jó helyre érkeztem, hogy megtaláltam az embert megillető helyet. Megéreztem, hogy az ember soha nem teljesedhet ki, nem valósíthatja meg önmagát másként, csak ebben a függőleges dimenzióban, ha Isten felé fordul, és ha megszólítja azt, aki a csöndben lakozik” – vallotta Hadjadj professzor.

Elmondta, hogy megtérését követően felfedezett néhány fontos katolikus írót, például Léon Bloy-t; és egy keresztény tanára hozzásegítette, hogy megszabaduljon Nietzsche hatásától. „Ez a tanár megértette velem, hogy a kereszténység egyben a test megdicsőülése is. Nem egyfajta spiritualizmus, hanem a megtestesülés vallása. Megértettem, hogy a kereszténység az egész ember, a teljes ember életére vonatkozik. Ha az Ige testté lett, akkor ettől a pillanattól kezdve a test az isteni élet részesévé vált. A keresztény misztérium egyszerre vonatkozik a lélekre és a testre, és ez csodálatos” – nyilatkozta.

„Amikor a megtérésemről beszélek, nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy most már a végcélhoz érkeztem, előtte rossz és tudatlan voltam, most jó és bölcs lettem. Ajándékról van szó, mint Szent Pál esetében, amikor lehull szeméről a hályog. Amikor azonban az ember visszatekint, akkor megérti, hogy minden a megtérés irányába mutatott és azt szolgálta. Ma azt kérdezem magamtól, hogy azelőtt miért nem voltam keresztény, hogyan mehettem el e mellett a nyilvánvaló igazság mellett? A megtérési folyamatnak nincs vége, vagyis megkaptuk az ajándékot, de rajtunk áll, hogy azt gyümölcsöztessük” – hangsúlyozta Fabrice Hadjadj.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(gj)