Balzan-díjak a tudományokért

Kitekintő – 2005. június 30., csütörtök | 11:39

Bécs: Ez évben november 11-én adják át Bernben a tudományos tevékenységet elismerő Balzan-díjakat. A Nemzetközi Balzan Alapítvány elnöke, Luisa Bürkler-Giussani kedden, az Osztrák Tudományos Akadémián ismertette azokat a tudományterületeket, amelyek képviselői közül kerülnek majd ki az idei díjazottak. Ezen területek: Ázsia művészettörténete, a város társadalom- és kultúrtörténete a XVI. század kezdetétől, a populációbiológia, valamint az ásványfizika. A díjazottak névsorát szeptember 6-án, sajtótájékoztató keretében teszik majd közzé Milánóban.

A Balzan tudományos díjakat évente ítélik oda. A kitüntetéssel jár egy-egy millió svájci frank is, amelynek felét a díjazott köteles szakterületén az utánpótlás-nevelésre fordítani. Két díjat osztanak ki a társadalom- és szellemtudományok, valamint a művészetek terén, kettőt pedig a matematika, fizika, természettudományok, illetve az orvostudomány területén. A tudományterületeket a díjak odaítélését megelőző évben jelölik ki és teszik közzé.

A tudományos díjak mellett három-négyévente odaítélik a kétmillió frank támogatással járó Balzan-békedíjat is, erre legutóbb tavaly került sor, ekkor a kitüntetett a katolikus Sant'Egidio Közösség volt.

A díj a milánói Eugenio Balzan (1874–1953) újságíróról kapta a nevét, aki 1933-ban a fasizmus elleni tiltakozásul elhagyta Olaszországot, s haláláig Svájcban élt. A névválasztás emlékeztet lányára, Angela Lina Balzanra is (1892–1957), aki 1956-ban zürichi székhellyel édesapja emlékre megalapította a díjat.

A Balzan-díj első kitüntetettje 1961-ben a Nobel Alapítvány volt. A békedíjat 1962-ben XXIII. János pápának ítélték oda, 1978-ban Teréz anyának, 1991-ben pedig a Pierre abbéként ismert Henri Grouès-nek, a „szegények lelkipásztorának”.

A Balzan-díj kitüntetettjei között találjuk Ligeti György zeneszerzőt is, aki 1991-ben vehette át az elismerést.

KAP/MK