Bányászmise a Sziklatemplomban

Hazai – 2015. december 4., péntek | 22:44

A hit földbe rejtett kincs, amelyet ki kell bányászni – mondta Beer Miklós váci megyéspüspök a bányászok védőszentje, Szent Borbála ünnepén, december 4-én tartott szentmisén a budapesti Sziklatemplomban. A szertartáson igét hirdetett Fabiny Tamás evangélikus püspök.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A közelmúltban megnézhette a Szent Borbáláról, a bányászok védőszentjéről szóló filmet, mondta el Beer Miklós az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület felkérésére bemutatott szentmisén. A főpásztor hozzátette: a vértanú lány története nagyon aktuális ma, amikor sok üldözött keresztény testvérünket ölik meg a hitéért. Borbála barátnőjén keresztül ismerte meg a keresztény közösséget, eljutott a barlanghoz, ahol részt vett az eucharisztikus közösségben, és látta azt az erőt, amit a hit tud adni.

Ezt a hitet, a földbe rejtett kincset, melyet ki kell bányászni, köszönjük meg ma Istennek! Csodálkozzunk rá az irgalmas Isten szeretetére! – hívta a jelen lévőket a püspök, majd Szent Borbála egykori hősi példája mellett a kenyai egyetemisták mai tanúságtételét emelte ki Beer Miklós, akiket kereszténységük megvallása után lőttek agyon.

Az ő példájuk adjon bátorítást és indítást, hogy mi is megvalljuk hitünket – buzdított a főpásztor.

A szentmise elején Fabiny Tamás igehirdetésében a „Ne zárkózz el testvéred elől!” gondolatból kiindulva (Izajás 58,7) elmélkedett. Arra hívta fel a figyelmet, milyen lényeges az irgalmasság, különösen a gyermekek felé. Beszélt arról, hogy tízéves kislánya és annak osztálytársai milyen szeretettel csomagolják cipősdobozba az ajándékokat a kárpátaljai gyermekeknek. Majd egy evangélikus lelkésznő levele segítségével felidézett egy közelmúltbeli esetet, amikor a gyülekezet egyik tagja hihetetlen természetességgel adta oda legelegánsabb bőrcipőjét egy sokgyermekes szegény társának, akinek pont a közösségi alkalmon ment tönkre végképp a lábbelije.

Fabiny Tamás utalt arra a történetre is, amikor most november végén az Egyesült Államokban egy templomi betlehemben talált újszülöttet fogadott be a plébánia. Arra buzdított, legyünk a magunk területén méltó folytatói a szentek cselekedeteinek.

A szentmise a két püspök záró áldása után a bányászhimnusz eléneklésével ért véget. A szertartásra hivatalos volt Szabó István református püspök is, aki azonban váratlan megbetegedése miatt végül nem tudott jelen lenni.

* * *

Az 1892-ben Selmecbányán alakult Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület a hagyományos Szent Borbála-napi bányászünnepet huszonhat éve elevenítette fel – tudtuk meg Huszár Lászlótól, az egyesület alelnökétől. – Az első szentmise a városmajori Jézus Szíve-templomban volt, de a következő évtől kezdve a sziklakápolna adott már helyet hagyományosan a liturgiának.

Az előző rendszerben, az ágazat csúcskorában 120 ezren foglalkoztak bányászattal hazánkban, ma 10-15 ezren kötődnek e hivatáshoz. A klasszikus bányászat kimúlt Magyarországon: az utolsó mélyművelésű bányát, a márkushegyi szénbányát tavaly december 31-én zárták be, jelenleg zajlik a felszámolása. Napjainkban a kőolaj és a földgáz kitermelése jelenti a fő bányászati tevékenységet, emellett még az építőanyag-bányászat számottevő.

Fotó: Lambert Attila

Agonás Szonja/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria