A befogadás gyümölcse a megtérés

Az ötvenhatéves püspök a Catholic Radio and Television Network (CRTN) és az Aid to the Church in Need (ACN, Segítségnyújtás a Rászorult Egyház számára) által készített Where God Weeps című műsorban beszélt küldetéséről. A Zenit hírügynökség közölte az interjút, ennek összefoglalását olvashatják.

Elmesélte, hogy a hegyvidéki területen 26 törzs él, körülbelül 120 altörzsre oszlanak, amelyek közül mindegyiknek megvan a maga nyelvjárása, sajátos kultúrája. Mielőtt közéjük került volna, nem volt szervezett vallásuk, a természeti erőket imádták, ezért inkább animistának, mintsem pogánynak nevezné őket: a jó és a rossz szellemekben hisznek. A rossz szellemeket ki kell engesztelni, engesztelő áldozatokat kell bemutatni nekik – vélik.

Palliparampil püspök a kultúrájukat tanulmányozva arra a következtetésre jutott, hogy istenképük nagyon hasonlít a Teremtés könyvének istenképére. Egy Istenben hisznek, akinek a nap és a hold a két szeme, amellyel nézi az embereket. A Tani törzs például egyetlen őstől eredezteti magát, akinek két fia volt (mint Káin és Ábel). Úgy látja, hogy olyan dolgot fedeztek fel ezek a törzsek a kereszténységgel, amelyben részben már hittek. Megemlíti például a mishmi törzset, amelynek egyes tagjai keresztet tetováltatnak a karjukra, de senki nem tudja, honnan ered ez a szokás.

Beszélt arról is, milyen nehézségekkel találkozott, amikor elkezdte munkáját. Egy Pappu nala nevű faluba ment, ott szerette volna ünnepelni a karácsonyt. A falut azonban körülvette a rendőrség, el kellett menniük. Útközben elfogták, vallatták őket; ez azonban csak megerősített elhatározásukat, hogy a hitre éhező emberek között kell szolgálniuk. Tapasztalata szerint az emberek nagyon örülnek neki, teljes mértékben befogadóak.

Nagyon fontosnak tartja, hogy a kultúra nem valami statikus dolog, és nem csupán a külsődleges szokásokat jelenti. A kultúra határozza meg az embert, az értékrendszerét. Keresztényként élni napjaink globalizált világában a törzsi társadalomban nem azt jelenti, hogy társadalmuk elveszíti törzsi jellegét – hangsúlyozza.

A kereszténységben leginkább az fogja meg az itt élő embereket, hogy rátalálnak valakire, aki mellettük áll az életben. Nem feladatokat ad, nem azt mondja, hogy ha imádkoznak, üdvözülnek, és nem is pénzt kínál. Azt látják, hogy van valaki, aki megosztja velük életük minden területét, és ezért ők befogadják maguk közé. Visszaemlékezett rá, mit mondott egy rendőr, amikor 1980-ban letartóztatta őket: „Nincs olyan falu, ahova ezek a misszionáriusok nem mentek el. A törzsek házaiban aludtak. A törzs tagjaival esznek, és ők is bármikor bemehetnek szállásaikra. Gyermekeik egész Indiában az ő iskoláikba járnak, hozzájuk viszik a betegeiket…, és ezt ők nem azért teszik, hogy megtérítsék, hanem hogy meggyógyítsák őket, pusztán emberségből. Amikor megérkeznek a keresztény misszionáriusok, a törzsek népe keresztény akar lenni.” A püspök elmondta: nem kényszerítenek senkit  a megtérésre. Nem tesznek mást, mint szeretik, befogadják az embereket.

A következő felvételen néhány jelenetet láthatnak a törzsek életéből, az angol nyelvű videóból:

Magyar Kurír

(tzs)