Párizs: Milyen érzés lehet, amikor egy anya tudja, hogy születendő gyermeke beteg, és valószínűleg már röviddel születése után meg fog halni?
Isabelle de Mézerac, négy gyermek édesanyja választ ad erre a kérdésre „Gyermek az örökkévalóságnak” (Un Enfant pour l’Éternité) című könyvében. A könyv belső borítóján ez olvasható: „A mi Emmanuelünk délelőtt 11.18-kor született. A szíve 0.30 perckor megállt. Mennyi érzelem töltötte meg ezt a kis életet! Milyen intenzitása volt ezeknek az örök értékű pillanatoknak!”
Isabelle de Mézeracot a Zenit riportere kérdezte könyvéről:
- Miért döntött úgy, hogy könyvet ír tapasztalatairól?
- Lille-ben voltam kórházban, az ottani orvosok győztek meg arról, hogy meg kell írnom kisfiunk, Emmanuel történetét. Az ő állhatatosságuk nélkül ez a történet a családban maradt volna.
Dr. Jean-Philippe Lucot-val együtt, aki a terhesség alatt gondot viselt rám, és a könyv megírásában is segített, szerettük volna megmutatni a világnak, hogy az abortusznak létezik alternatívája azokban az esetekben is, amikor a még meg nem született gyermeknél halálos betegséget mutatnak ki. Ez az alternatíva az, hogy elkísérjük ezt a kis életet természetes végéig. Egy halálos betegség esetében persze fájdalmas ezt elhatározni, de derűsen és nyugalommal is meg lehet élni, ha szeretjük azt a kicsit.
- Tud hasonló esetekről, amikor egy anya úgy döntött, hogy megszüli beteg gyermekét?
- A könyv megjelenése óta számos anyával találkoztam, akik ezt a döntést hozták vagy készültek meghozni. Valamennyien azt állították, hogy ugyanazok az érzések töltötték el őket, amelyeket én leírtam a könyvemben, kortól vagy a személyes körülményektől függetlenül.
Nem értünk egyet azokkal, akik azt mondják, azért döntöttünk így, mert katolikusok vagyunk. Ez egyszerűen az anyai szeretet kifejeződése a gyermek iránt. Találkoztam olyan ateista anyákkal, akiknek nem volt meg a lehetőségük arra, hogy így döntsenek, pedig szerették volna a végsőkig elkísérni gyermeküket. Számomra ez a hit próbája volt, hiszen a saját testemben éltem meg a halállal, a túlvilággal, az örökkévalósággal való konfrontációt. Mit jelentenek ezek a szavak? Mi az örökkévalóság?
- Miért gondolja, hogy ez a gyermek későn jött, amikor 45 éves, négy gyermeke van és kétszer elvetélt?
- Nem tudom, hogyan válaszoljak erre a kérdésre. Emmanuel érkezése, még mielőtt egészen késő lett volna nekem, továbbra is valami felfoghatatlan dolog, sőt, titokzatos. Nagyon sokat vártunk az ötödik gyermekre, és ez megtanított arra, hogy soha ne mondjam: „soha”.
- Az Emmanuel nevet választották a gyermeknek, ami azt jelenti „velünk az Isten”. Ezt még a születése előtt választották?
- Néhány hónappal születése előtt választottuk ezt a nevet, amikor megtudtuk, milyen szörnyű betegségben szenved. A család több tagjának is hasonló megérzése volt a névvel kapcsolatban. Számomra nem azt jelentette, hogy „velünk az Isten”, hanem inkább a legkisebbet a kicsinyek közül, a legszegényebbet a szegények közül, hiszen meg nem született gyermekem ebben a helyzetben volt; beteg volt, és tudtuk, hogy meg fog halni. Akkor gondoltam Emmanuelre, aki 2000 évvel ezelőtt született egy istállóban, a legszegényebbek között.
- Milyen tanúságtételt jelentett az Önök számára Emmanuel?
- Általa rendkívüli módon tapasztalhattam meg a szeretetet. Emmanuel megmutatta nekem az élet szépségét és a benne rejlő lehetőségeket. Megmutatta nekem az önzetlen szeretet erejét, amely teljes szívből odaadja magát, és nem kér semmit cserébe. Képessé tett arra, hogy felfedezzem a teljességet, és ez szívem mélyéig boldoggá tett engem, annak ellenére, hogy tudtam, még aznap sírni fogok az elvesztése miatt. Hála neki, megláttam világunk korlátait, gyengeségemet, és hallatlan rászorultságunkat. Az élet lényege, hogy kapcsolatban állunk egymással. Felelősek vagyunk ezekért a kapcsolatokért, legfőképpen akkor, amikor a másik ember a halál közelében áll.
Zenit/MK