Béke-világtalálkozó lesz Szarajevóban
Húsz évvel Szarajevó drámai ostroma után a Vrhbosnai Főegyházmegye (Szarajevó) és a Sant’Egidio Közösség kezdeményezésére béke-világtalálkozóra kerül sor a bosnyák városban ez év szeptember 9. és 11. között.
Az eseményt február 14-én Vinko Puljić bíboros, vrhbosnai érsek és Marco Impagliazzo, a Sant’Egidio Közösség elnöke mutatta be a sajtónak. „Szarajevó, Európa Jeruzsáleme, ahol 20 évvel ezelőtt a ’testvérháború’ tizenegyezer ember életét követelte, köztük nagyon sok gyermekét is, ma a népek együttélésének mintapéldája szeretne lenni Európa számára” – hangsúlyozta a bíboros.
Az esemény Bosznia-Hercegovina valamennyi
vallási, politikai és kulturális irányzatának együttműködésével jön létre; jelen lesz minden nagy vallás vezetője, a nemzetközi politikai és kulturális élet neves képviselői – írja L’Osservatore Romano.
A főpásztor az ország nehéz helyzetéről és a katolikusok jelenlétéről is beszélt: „a lakosság 40 százalékának nincs munkája, a fiatalok kénytelenek elmenni innen. A horvát katolikus kisebbség a város lakosságának alig 8 százalékát teszi ki, a többség muzulmán. A háború előtt a városban 820 ezer katolikus élt, ma 440 ezer. Remélem, hogy ez a találkozó pozitív légkört hoz majd az ország jövője szempontjából.”
Magyar Kurír
(lt)
Címkefelhő
Linkajánló
Olvasóink számára összegyűjtöttük néhány hasznos és érdekes honlap címét, amelyek linkjeit itt találják.
Könyv- és filmajánló






