„Békeidőben is lehet csatát veszteni”

„Aki minket elfelejt, azt Isten is elfelejti” – ez a kemény mondat áll egy orosz temető bejáratánál a Don-kanyarban, ahol a második világháborúban, 1942-ben magyar honvédek ezrei szenvedtek és vesztek oda a 2. magyar hadsereg tagjaként szolgálatukat teljesítve – emlékeztetett Szécsi Ferenc atya a szertartás kezdetén.

Szentbeszédében rámutatott: Ki kell szakadnunk a világból, hogy vissza tudjuk helyezkedni apáink, nagyapáink, dédapáink korába, hogy átérezzük, milyen súlyosan nehezedett rájuk életük keresztje. Sokat olvashatunk a borzalmakról, amit át kellett élniük, s fel kell tennünk a kérdést: Hogyan volt erejük a keresztek elhordozásához, s hogyan lehet nekünk is erőnk a saját keresztjeink cipeléséhez? Ezt az erőt a hit és a szeretet  adta. A hit az Istenben – aki hűséges volt, mellettünk állt mindig a múltban is. Az ő életük nem magukért égett el, hanem másokért, s példájuk arra tanít, hogy nekünk is úgy kell szeretnünk, mint ők tették: másokért élni, s ha kell, másokért meghalni.

A jelen figyelmeztet: Nemcsak háborúban kell az embernek harcolnia. Számtalan kihívás vesz körül bennünket ma is. Mikor számba besszük, mennyi áldozata volt népünk történelmében a háborúknak, a forradalmaknak, akkor azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy ezt már sokszorosan meghaladta a békében történt áldozatok száma. Itt utalt korunk legnagyobb veszteségére, a nemzetfogyásra, az abortuszra, az öngyilkosokra, s a szenvedélybetegségekben eltávozottak millióira. Így lehet békeidőben is csatát veszteni, ha nem azon az úton járunk, amelyen eleink jártak, az Isten útján, ha nem tartjuk meg Isten törvényeit, nem figyelünk a szavára, mutatott rá. Végezetül imádságra hívta fel az egybegyűlteket az elesettek, odaveszettek lelki üdvéért.

A szentmisén a veszprémi helyőrség katonái is szolgáltak. A szertartás után a megemlékezés a templom mellett az ősi templomrom előterében folytatódott tűzgyújtással és katonai emlékbeszéddel. Közreműködött Ticz András verssel, Balatonfűzfő Város Vegyeskara katonadalokkal, hazafias énekekkel.

Szűcs József mérnökezredes ünnepi beszédében felidézte a történelmi eseményeket, s kiemelte: a doni harcokban elesett katonák egyszerű emberek voltak; fiak, apák, férjek, földművesek, tanítók, tisztviselők, akiket beszippantott a háború, s derékba törte életüket. Azt tették, amit katonaként tenniük kellett: kötelességtudatból vagy kényszerből, de hívek voltak esküjükhöz, s „megcselekedték, amit megkövetelt a haza”.

A mementó a templom falán lévő emléktábla előtt koszorúzásokkal zárult.

Toldi Éva/Magyar Kurír