Bencés papszentelés Veszprémvarsányban

Hazai – 2011. augusztus 16., kedd | 16:08

Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát pappá szentelte Hortobágyi Arnold diakónust. A szentelésre a Területi Apátság egyik plébániáján, Veszprémvarsányban került sor. Az ünnepi eseményről Dejcsics Konrád OSB, a Főapátsági Könyvtár igazgatója küldött beszámolót szerkesztőségünkbe.

Hortobágyi Arnold a Pannonhalmi Területi Apátság lelkipásztori ellátásában vesz majd részt, többek között ezért választották a szentelés helyéül a Somogyi Dániel főapát által 1774-ben építtetett és Szent Adalbert tiszteletére szentelt plébániatemplomot.

Az ünnepen a bencés szerzetesközösség egyes házainak képviselői mellett részt vettek a csornai premontrei testvérek, világi papok, a testvéregyházak lelkészei, valamint a Területi Apátság plébániáiról és Szendrőről érkezett zarándokok – szerepel  Dejcsics Konrád OSB beszámolójában.

Homíliájában Várszegi Asztrik a templom szentélyében látható, Jeges Ernő által készített Szent Adalbert-freskó gondolatmenetét követve kiemelte: a keresztény ember szíve mélyén hordozza az eljövendő világ látomását, amelynek első zsengéje Krisztus, a feltámadott Úr. A keresztény hívő s a pap is erről a világról tesz tanúságot embertársai előtt. Miközben szemét az eljövendő Jeruzsálemre függeszti, sosem veszítheti el érzékét a körülötte élő emberek örömei és gondjai, vágyai és reményei iránt, miközben saját belső világával is tisztában van. A pap csak akkor tud hiteles tanúja lenni az eljövendő Országnak, ha érzékeny tanítvány és alázatos szolga marad – mondta a pannonhalmi főapát.

Magyar Kurír