Benedek pápa katekézise Areopagita Dénesről

Az Apostolok Cselekedeteinek könyve beszámol Szent Pál athéni tartózkodásáról, ahol a népek apostola beszédet mondott az Areopágoszon a korabeli szellemi elit előtt a feltámadás kérdéséről. Ezen beszéd kapcsán kettős magatartás alakult ki a hallgatóságban. A többség nem fogadta el, azonban voltak néhányan, akik viszont ennek hatására Pál, s így Krisztus tanítványai lettek. Ezek közül kettőt néven is nevez a szent szöveg: Areopagita Dénest és egy Damarisz nevű asszonyt.

A történeti kutatás kimutatta, hogy az a szerző, aki Dénes neve alatt jelentette meg két fő írását – „Az isteni nevekről” és „A misztikus teológiáról” címűt – nem lehet azonos az Apostolok Cselekedeteiben említettel, hiszen ő a VI. században élt. Ezt bizonyítja az is, hogy a két műben kimutatható a késő platonikus filozófia, mindenekelőtt a 485-ben elhunyt athéni Proklosz hatása. Mi az oka tehát, hogy a szerző álnéven, Dionüziosz Areopagitaként tette közzé írásait? Két lehetséges válasz van. Az első szerint így akart nagyobb tekintélyt, nagyobb elfogadottságot kölcsönözni tanításának. A második azonban közelebb állhat az igazsághoz. Az álnév felvétele már önmagában kifejezi a szerző szándékát: a görög bölcseletet az evangéliumi igazság hirdetésének szolgálatába állítani.

Pszeudo-Areopagita Dénes rendkívüli hatással volt a későbbi teológiára úgy keleten, mint nyugaton. A középkori misztikusok és az újkor hajnalának teológusai egyaránt inspirációt merítettek tőle. Ennek oka abban kereshető, hogy a klasszikus késő-platonikus filozófia nagy kérdéseit – az Abszolútum megismerhetősége, az emberi lélek útja az Abszolútumig – fel tudta úgy dolgozni, hogy a görög filozófia immár nem Isten ellen szólt, hanem valóban a keresztény hit szolgálatába állt.

Dionüziosz kifejti, hogy Istenről kettős módon lehet beszélni. Követhetjük a Szentírást, amennyiben azokon a neveken szólítjuk őt, amelyek megtalálhatók a szent szövegekben. Ilyenkor kijelentéseket teszünk Istenről, pozitív módon szólunk róla – ezt hívják katafatikus teológiának. Ugyanakkor választhatunk egy másik módozatot is: azt mondjuk, hogy Isten mi nem. Ez a nem teológiája, a tagadásé, amit apofatikus vagy negatív teológiának nevezünk. Ennek alapja az a meggyőződés, hogy Isten végtelenül meghaladja az emberi megismerő- és felfogóképességet.

A Szentatya erről a második módról szólva kifejtette, hogy ez a szent bizonytalanság, amely elvezet a végtelen misztérium szemléléséhez, egyfajta személyes kapcsolaton alapuló szimbolikus istenismerethez. Ehhez az istenkereső embernek természetesen meg kell tisztulnia, s képessé kell válnia arra, hogy megvilágosodjék. Az így nyert fény vezeti el őt az út végére, ahol a megistenülés vár rá. Ebből látható, hogy az igazi teológia nem elvont valóság, hanem hittapasztalat és személyes átalakulás, az új ember magunkra öltése.

XVI. Benedek pápa ezután még kitért arra is, hogy Pszeudo-Areopagita Dénes tanításának sajátos időszerűséget ad az ázsiai vallásokkal való párbeszéd, hiszen azokban is fellelhetünk olyan elemeket, amelyek rokon vonásokat mutatnak a negatív teológiával.

Katekézise után a Szentatya több nyelven köszöntötte a Szent Péter téren összegyűlt zarándokokat, majd a Miatyánk elimádkozása után apostoli áldását adta rájuk és családjaikra.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír