Benedek pápa: A valódi öröm önmagán túli valóságra mutat

Ez alkalommal az emberi és keresztény élettapasztalat egy magával ragadó aspektusáról fejtette ki gondolatait, vagyis arról, hogy az ember magában hordoz egy Istenre irányuló titokzatos vágyat. A Katolikus Egyház Katekizmusa szavai szerint: „Az Isten utáni vágyódás az ember szívébe van írva, hiszen Isten teremtette és az Istenért teremtetett. Isten szüntelenül vonzza őt önmaga felé és az ember csak Istenben talál rá az igazságra, amelyet állandóan keres.” (27)

A mai nyugati, szekularizált világban ez a megállapítás akár provokációnak is tűnhet, sokan tagadják, vagy nem érzik ezt a belső vágyat. Istenre a mai társadalomban sokan nem várnak és nem vágynak, sokkal inkább közömbös valóságot jelent számukra. Az Isten iránti vágy azonban nem tűnt el teljes egészében – hangoztatta a Szentatya a zarándokoknak. Az ember kutatja, hogy mi is a valódi „jó” és ezáltal olyan vizekre evez, amely önmagán túl mutat, amelyre önmagától nem képes, de arra hivatott, hogy megismerje.

A Szentatya felidézte Deus caritas est kezdetű enciklikáját, amelyben megvizsgálta, hogy ez a vágy hogyan valósul meg az emberi szeretet megtapasztalásában. A szerelem példáját hozta fel: általa a férfi és a nő új módon fedezik fel az élet és a valóság szépségét és nagyszerűségét. Ha ez a szeretet igaz szeretet, akkor a másik javát akarja, képes szolgálni a másikat.

A kezdeti öröm egy zarándoklattá formálódik, amelynek során az ember kilép önmagából és az önátadás útjára lép. A szabadulás által rátalál valódi önmagára és az Isten felfedezésére vezető ösvényre – magyarázta a Szentatya. Az emberi szeretet megtapasztalása önmagunkon túl mutat, egy olyan „jóság” felfedezését jelenti, amely elvezet a létünket teljesen átváltoztató misztériumhoz.

Hasonló gondolatmenet igaz más emberi érzésekkel kapcsolatban is, mint pl. a barátsággal, a szépség megtapasztalásával, a tudásvággyal. Az ember által megtapasztalt „jó” egy olyan misztérium felé vezet, amely mindent megváltoztat. Istent azonban nem lehet csakis az emberi vágyakozásból fakadón megismerni. Az ember az Abszolútum kutatója, valójában vallásos lény, legbelül Istenre vágyakozik. Ezért tehát korunkban is lehetségessé válhat az, hogy olyan útra térjünk, amely az élet vallásos értelmére vezet, és amely megmutatja, hogy a hit ajándéka nem egy abszurd, irracionális dolog.

E cél eléréséhez segítségül szolgálhatna egy olyan pedagógiai módszer, amely két célt tűz ki maga elé. Egyrészt elősegítené az élet valódi örömeinek megízlelését, amelyet már kiskortól tanítani kellene az élet minden színterén, így a családban, a barátságban, a szolidaritás, a mások megsegítése, a művészet, a természeti szépségek felismerésének terén. Másrészt pedig annak megerősítése, hogy sose elégedjünk meg azzal, amit elértünk. A valódi örömök ugyanis felébresztik bennünk azt az érzést, hogy tovább lépjünk a jóra vezető úton.

Az emberi vágyakozás egyben nyitott a megváltásra is. Még a bűn sötétségének idején sem alszik ki az a láng, amely segít felismerni és megízlelni a valódi jót, visszatérve ezáltal az Istenhez vezető útra, aki kegyelme által mindig megsegíti az embert. Az égi haza felé tartó zarándokok vagyunk a teljes, örök jó irányába haladva, amelytől senki sem tud megfosztani bennünket. Imádkozzunk azért, hogy a hit éve során Isten megmutassa arcát mindazoknak, akik őszinte szívvel keresik Őt.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír