Beszélgetés a Szentatyával Bressanonéban (4)

Keresztény művészet: ahol szív és értelem találkozik

A Bolzano–Bressanonei Egyházmegye papságával folytatott kötetlen beszélgetés során egy ferences atya a hit esztétikájának kérdését vetette fel a Szentatya előtt. Szerinte az ésszerű hit mellett – ami a Szentatya alaptézise – szükség volna a szépségre nevelni az Egyházban, különösen a liturgiában.

A számára közismerten fontos téma kapcsán XVI. Benedek kijelentette, az értelem a szépségtől megfosztva mintegy megvakul és nem lesz teljes értékű. Természetesen a hitnek folytonosan választ kell adnia a korunk mentalitásából fakadó kihívásra, hogy ne valamiféle irracionális legendának tűnjön, amit az Egyház tart csupán életben, hanem valóban választ adjon a nagy kérdésekre. Hogy a hit ne csak szokás, hanem igazság legyen.

Azonban – folytatta a pápa – a teremtő Ige, a Logosz nem valamiféle „műszaki” értelem, hanem maga a szeretet, ami pedig képes a szépségben és a jóságban megnyilvánulni. Számomra – vallotta meg – a művészet és a szentek adják hitünk legnagyobb igazolását, apológiáját. Az észérvek fontosak, de velük szemben mindig maradnak fenntartások. Ha viszont a szenteket nézzük, akik révén Isten áthaladt a történelmen, láthatóvá válik, hogy valóban létezik a jó ereje, ami túléli az évezredeket. Hasonlóképpen, a hit által létrehozott szépségek maguk is egyszerűen a hit élő bizonyítékai.

A nagy művészeti alkotások, mint a gótikus katedrálisok, vagy a pompás barokk templomok, mind Isten tündöklő jelei, s így valóban Isten megnyilvánulásai, „epifániái”. A kereszténység erről szól: Isten megjelenéséről és tündökléséről. A nagy egyházi zene – a gregoriántól Palestrinán át Bachig, Mozartig, Brucknerig – hallhatóvá és felfoghatóvá teszi hitünk igazságait. Ezeket a műveket hallgatva hirtelen megérezzük, hogy mindez igaz: ahol hasonló dolgok születnek, ott van az Igazság. Ez a szépség ugyanis nem jöhetne létre, ha nem volna valódi alapja, ami a világ teremtéséhez kapcsolódik.

Amikor a hit ésszerűségét állítjuk, éppen azt szeretnénk megértetni – fejtegette egyik legfőbb célját a Szentatya –, hogy az értelem nem addig tart, ameddig a kísérletekkel igazolható tudás, az értelem nem a pozitivizmushoz vezet. A fejlődéselmélet például látja az igazságot, de csak félig: nem látja meg, hogy mögötte ott áll a Teremtő Lélek. Mi tehát az értelem kiszélesítéséért küzdünk, egy olyan értelemért, ami nyitott a szépségre is, és nem teszi félre mint valami egészen más és ésszerűtlen dolgot. A keresztény művészet ésszerű művészet – elég a gótikára, a zenére, vagy akár a barokkra gondolni – de egy olyan kitágult értelem művészeti kifejeződése, ahol szív és értelem találkozik. Ez valamiképpen a kereszténység igazságának bizonyítéka: találkozik szív és értelem, együtt jár szépség és igazság. Mennél inkább képesek vagyunk mi magunk is az igazság szépségében élni, annál inkább képes lesz a hit napjainkban is kreatív módon, meggyőző művészeti formában kifejezést nyerni.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: CPP