„Beteg voltam, és most már gyógyult vagyok”

„Beteg volt, és most már gyógyult”: Claude Feidt Aix-en-Provence-i érsek a KNA hírügynökség beszámolója szerint ezekkel az egyszerű szavakkal írta le azt, ami a 46 éves Marie-Simon-Pierre nővérrel történt. A 2001 eleje óta előrehaladott Parkinson-kórban szenvedő nő gyógyulása azonban annyi megmagyarázhatatlan mozzanatot rejt magában, hogy most a Vatikán dönt majd arról, csodáról van-e szó, amely felhasználható II. János Pál pápa boldoggáavatási eljárása során.

A gyógyult nővér pénteken állt a sajtó nyilvánossága elé, pontosan egy héttel az után, hogy az egyházmegye egyházi hivatalai lezárták az eset kivizsgálását. A megmagyarázhatatlan gyógyulás 2005. június 3-án következhetett be, a pontosan két hónappal korábban elhunyt lengyel pápa közbenjárására, aki maga is évekig szenvedett ebben a betegségben.

Ezután az egész szerzetesközösség a pápa közbenjárását kérte – mondta a sajtó képviselőinek Marie-Simon-Pierre nővér, aki vonakodva használja a csoda szót, hiszen úgy véli, nem az ő feladata eldönteni, hogy nevezhető-e így az ő története. Ez a feladat a Szenttéavatási Ügyek Kongregációjára vár; az apáca csak elismétli azokat a szavakat, amelyekkel Feidt érsek a dél-francia város érseki szemináriumában tartott sajtótájékoztatót megnyitotta: „Beteg voltam, és most már gyógyult vagyok”.

Részletesen beszélt arról is, hogyan gyengítette le 2001-től egyre jobban a betegség, álmatlanság, fájdalmak kínozták és végtagjai merevvé váltak, már írni sem tudott, amit leírt, olvashatatlan volt. A legrosszabb az utolsó két hónap volt – mondta az Észak-Franciaországból származó apáca. A pápa halála után a betegség rosszabbra fordult, s az apáca már arra kérte rendi elöljáróját, mentse föl szolgálatából, amelyet egy szülészeti klinika osztályvezetőjeként végzett. Az elöljáró azonban halogatta a döntést: „Várj még, II. János Pál még nem mondta ki az utolsó szót.”

Marie-Simon-Pierre nővér elmondta: 2005. június 3. éjszakáján először ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy felírjon valamit. Elcsodálkozott, hogy írása olvasható volt. Négy óra körül azzal a vággyal ébredt, hogy az Oltáriszentség előtt imádkozzék. Hirtelen könnyűnek és a fájdalmaktól szabadnak érezte a testét. Erőlködés nélkül tette meg az 50 méteres utat a kápolnáig, hogy kora reggel részt vegyen a szerzetesnők közös szentmiséjén. Aznap délben abbahagyta gyógyszerei szedését, s azóta sem vett be egyet sem.

Azóta újra főnővérként dolgozik, a rendi közösség párizsi klinikáján. „Újra el tudom látni szolgálatomat, teljesíteni tudom a küldetést, amelyet II. János Pál annyira a szívén viselt: védeni a születendő életet és a családot” – mondja egyszerűen.

Miután a rendi közösség értesítette az esetről az Aix-en-Provence-i Főegyházmegyét, pszichiáterek, írásszakérők, igazságügyi neurológus szakértők és más orvosok bevonásával megkezdődött a kivizsgálása. Egyértelműen arra a megállapításra jutottak, hogy a szerzetesnő gyógyulására nincsen magyarázat.

Az egyszerű nővér hirtelen a média érdeklődésének középpontjába került, amit azonban nyugodtan fogad el: „Az elhunyt pápa annyira nyitott volt a média előtt, nem rejtőzött el betegsége legnehezebb napjaiban sem” – fogalmazott az újságírók előtt. „Azt hiszem, ő ad erőt, hogy most Önök elé álljak.”

Magyar Kurír