Az intézmény ápoltjai, a betegek gondozói, az orvosok, lelkipásztorok a hívekkel közös imával fordultak az Úrhoz gyógyító kegyelméért, a Szűzanya közbenjáró gondoskodásáért szűkebb és tágabb környezetükben.
Bevezetőben Márfi Gyula érsek emlékeztetett az ünnep eredetére, a Lourdes-i jelenések eseményére, jelentőségére. Idézte a szabad gondolkodó, hitetlen Alexis Carrel francia sebész történetét, aki elkísért egy súlyos beteget Lourdes-ba, s megtapasztalta csodás gyógyulását a Mária-kegyhelyen; megtért, s megtérésének okairól könyvet is írt. A betegek világnapja ugyan katolikus ünnep, és Szűz Máriához kapcsolódik, de a protestánsok is tisztelik Jézus Krisztus Anyját, mi sem bizonyítja ezt inkább, mint hogy a legszebb máriás verseket protestáns költők írták – fűzte hozzá a főpásztor.
Szentbeszédében a betegség és a vele járó szenvedés keresztény értelméről elmélkedett. A szenvedést – bár fájdalmas, hosszú tűrést igényel – szent célokért is felajánlhatjuk, s akkor nemesít minket is, és elviselése megszépíti az érte hozott áldozatot. Vezekelhetünk bűneinkért, engesztelhetjük Istent mások bűneiért is. Mikor az ember lerója bűnei adóját, s tiszta lappal élhet tovább, hozzájárul az igazságosság követelményéhez – fogalmazott Márfi érsek. A szenvedés által haladhatunk előre az életszentség útján, tökéletesedhetünk is. Tóth Árpád, híres versében fogalmaz erről költői szépséggel: „Próbáid áldott oltó-kése bennem / Téged szolgál, mert míg szivembe metsz, / Új szépséget teremni sebez engem…” (Az Isten oltó kése). A szenvedéssel engesztelhetjük Istent mások bűneiért is. Szent Pál apostol kolosszeiekhez írott levelében olvassuk: „Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedéséből hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (1, 24.).
A főpásztor Nagy Károly apátkanonokkal kiosztotta a szent kenetet az arra felkészült híveknek; majd a protestáns felekezetek képviselői imádkoztak a betegekért, szenvedőkért.
Steinbach József dunántúli református püspök Jeremiás siralmait idézve hirdette az igét (3,25-26.): „Jó az Úr a benne reménykedőkhöz. Jó csendben várni az Úr szabadítására”. Jeremiás népe nyomorúságáról beszél, siratja az elpusztult várost, Jeruzsálemet s a templomot, és népének babiloni fogságba kerülését idézi fel. A történet számunkra, ma élők számára is nagy tanulságot hordoz magában – mutatott rá a püspök. Egyrészt azt, hogy Jeremiás még tudott sírni, látva a nyomorúságot, a pusztulást, másrészt, hogy a fájdalmas látványba, a történtekbe nem keseredett bele. Példája minket is int: Isten elé őszintén járulhatunk betegségeinkkel, szenvedéseinkkel, problémáinkkal, gyötrődéseinkkel, mert meghallgat az Úr, és mindig segít is küszködéseinkben, ha kérjük őt. Jeremiás keservei közepette is feltekintett az élő Istenre, s ez a fordulat üzenetértékű. Arra int, hogy tudjunk reménykedni, bízni az Úr szeretetében, hűségében. Gyökössy Endre egy nemes gondolatát idézte erről a püspök befejezésül: „Árnyék mögött fény ragyog, / nagyobb mögött még nagyobb, / amire nézek, az vagyok”.
Isó Zoltán veszprémi evangélikus lelkész Ézsaiás könyvéből vett idézetek alapján hirdette Isten Igéjét: az élő Isten folyamatosan értünk munkálkodik, Ő az, aki „a megrepedt nádszálat nem töri el, a füstölgő mécsest nem oltja ki”, bízik bennünk. Betegségeket mindannyian viselünk, akár itt a kórházban vagy kint a világban munkánk végzése közben. Sokféle betegség van, amit hordozunk, olyanok, amelyekről tudunk, s olyanok is, amelyekről nem tudunk. Ez utóbbiak ott lappanganak testünk, idegrendszerünk, lelkünk mélyén, s egyszer csak váratlanul kitörnek rajtunk. Isten azonban bíztatást, vigasztalást tud adni nekünk mindenkor és reményt betegségeinkben is. Gyakran betegségeink oka éppen az, hogy elszakadtunk Istentől, s Isten-nélküliségünkben belekeseredünk az élet hordozásába. Pedig Isten szaván, testén és vérén keresztül képes gyógyítani minket.
Az ünnepi elmélkedések során a lelkipásztorok megemlékeztek a kórház korábbi főigazgatójáról, Pákozdy Jánosról, akit hirtelen felgyorsult betegsége ragadott el az életből, s aki tavaly még együtt ünnepelt a közösséggel a betegek világnapján – írta Toldi Éva.