Biogenetika és etika

Budapest: A fenti címmel szervezett tudományos konferenciát november 15-én, szombaton a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola. Mi az élet? Mi az ember? Mivégre vagyunk a világon? Honnan jövünk? Hová megyünk? A gének határoznak meg bennünket, vagy a környezet? – többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a meghívott előadók, professzorok, szakmájuk elismert tudósai.
Kosztolányi György a genetika és az emberi reprodukció kapcsolatát elemezte, napjaink kutatásának tükrében. A professzor emlékeztetett rá, hogy a kutatók erőfeszítéseinek köszönhetően 2003-ra sikerült elkészíteni az emberi génállomány térképét (genom). Eszerint az emberi genom hárommilliárd egységből áll, s az embernek 30-35 ezer génje van. Az emberiség 99 százalékban azonos, ám a fennmaradó egy százalékos különbség igen jelentős. A sejtekben a gének egyharmada aktív, de nem tudjuk, mi az oka ennek. A gének egytizedének állapotát tudjuk diagnosztizálni. Kosztolányi professzor azt is elmondta, hogy a génsebészet – helyesebben génátvitel – eredményei egyelőre nem váltották be a kutatók és a beteg gyermekeik gyógyulásában reménykedő szülők felfokozott várakozását. A tudós előadó jó hírnek nevezte, hogy az emberi sejtekben lévő genómokhoz nem könnyű hozzájutni, és ennek következtében például a vírusok nehezen tudnak belénk férkőzni. Kitért a professzor a meddő házaspárok problémájára is, hangsúlyozva, hogy az emberi populáció 10 százaléka meddő, és minden hetedik házaspár is az. A mesterséges megtermékenyítés ma már bevett gyakorlat a fejlett országokban.
Kosztolányi György intő jelként értékelte, hogy bár a kutatók valóban rendkívüli eredményeket értek el, ám ennek ellenére a genetikai rendellenességek nem csökkentek, és alig lett kevesebb az így születettek aránya is. A jövőt illetően bizakodásra ad okot, hogy a genetikai kutatás nyitott a társadalom felé, a tudósok megosztják gondjaikat, eredményeiket a közvéleménnyel. A jövőben a klasszikus orvoslás képviselőinek fel kell nőniük a vegykonyhában dolgozó genetikusokhoz. A különböző szakterületek kreatív művelőinek közösen kell válaszolniuk a genetikai kutatások során felmerülő etikai, jogi, gazdasági, társadalmi kérdésekre – mondta végül a professzor.
Falus András egyetemi tanár modern alkímiának nevezte a genomikát, amelyet a nagy földrajzi felfedezésekhez hasonlított. Leszögezte: ez hatalmas ugrás volt a történelemben, s mint minden ilyen jelenség, kétkedést és bizakodást egyaránt kivált az emberekből. Az előadó a bioinformatikát a XXI. század legnagyobb történetének nevezte, és rendkívül fontosnak mondta az igaz, attraktív ismeretterjesztést. Falus András megállapította: a gének zöméről tudjuk, hogy milyen szerkezetűek, de nem tudunk olvasni bennük. Kosztolányi Györgyhöz hasonlóan ő is utalt rá, hogy az emberek nagyon egyformák, de a pici különbség valójában nagy eltérést jelent. A genomika arra figyelmeztet bennünket, hogy értelmes, a közösség számára hasznos tevékenységre fordítsuk energiáinkat, adottságainkat. A professzor felhívta a figyelmet arra, hogy vannak úgynevezett rassz-gének, de ennek semmi köze sincsen a rasszizmushoz. Rendkívüli fontosságúnak nevezte a nyilvánosságot a genetikai kutatások esetében. A klónozást – az ún. Dolly-történetet – ostoba, felesleges, szükségtelen kísérletnek nevezte. Falus András külön hangsúlyozta az oktatás kiemelkedő szerepét. Arról is szólt, hogy a tudománynak nincs ideológiája, a tudósnak azonban igen. A hit és a tudomány között pedig semmiféle vita nem létezik, a viták a tudomány és az áltudomány, illetve a hit és a hitetlenség között vannak. A professzor ugyanakkor felhívta a figyelmet: az ember jellemét, sorsát három tényező határozza meg alapvetően: a gének, a kulturális, szociális környezet, az, hogy egy gyermek milyen családi légkörben él, illetve milyen színvonalú iskolában tanul – így például megdöbbentő különbségek tapasztalhatók a más környezetben nevelkedett egypetéjű ikrek életvitele, sorsa között – és végül, de valójában elsősorban az Úristen akarata, kegyelme.
Kellermayer Miklós professzor az őssejtekről beszélt. Bevezetőjében ő is utalt a tudomány és a hit kapcsolatára, hangsúlyozva: olyan ez, mint a madár két szárnya, amelynek révén az ember nagyon magasra emelkedhet, csak az a lényeg, hogy egyetlen tanítás se merevüljön dogmává. A professzor nem tartotta véletlennek, hogy II. János Pál pápa az elmúlt ezredév végén adta ki Fides és ratio kezdetű enciklikáját, a XXI. század elején pedig az eucharisztiáról szólót.
Kellermayer professzor Káin és Ábel történetére utalva leszögezte: igenis őrzői vagyunk az egész élővilágnak és egymásnak is. A tudós elemezte Charles Darwin A fajok eredete című korszakalkotó művét, s emlékeztetett egy többnyire elhallgatott, de nagyon lényeges momentumra: a könyv első, eredeti kiadásából hiányzik az evolúció szó, ugyanakkor szerepel benne a következő kitétel: egyetlen őssejtünk van, amelyből a többi kibontakozott. Erre az egyetlen közös őssejtre nevezhető vissza minden, s ez az őssejt teremtetett, tehát a Teremtő alkotása révén jött létre. A fajok eredete című könyv hatodik kiadása ezzel a mondattal fejeződik be: „Nagyszerűség van abban a felfogásban, mely szerint a Teremtő az életet a maga különböző erőivel eredetileg csak néhány, vagy egyetlen formába lehelte bele!”
Az is nagyon lényeges, hogy Darwin egyetlen fajt sem emelt ki, nem minősítette őket, hanem csodálattal szólt arról, hogy milyen tökéletesek. Nem lényeges kérdés, hogy ki a fejlettebb: egy egér is tökéletes és egy méh is. A XX. században kialakult – és gyakran Darwinra hivatkozó – embertelen fajelmélet a skizofrénia jele, s annak, hogy az emberek elfelejtettek imádkozni és gondolkozni – mondta Kellermayer Miklós.
Jelenits István piarista szerzetes, tanár bioetika és Biblia kapcsolatát elemezte. Kiejtette: a Szentírás természetesen nem beszélt az őssejtekről, hiszen ez nem volt téma akkoriban. Mégis, Isten az adott kor tudását felhasználva mondott olyan dolgokat, melyek minden korban érvényesek. Így például Istennek az a parancsa, hogy az ember uralkodjék teremtményei fölött, az állatvilágra értendő, semmiképpen sem jelenthet önkényuralmat, az egyik ember hatalmát a másik fölött. S ott van a művelés és az őrzés parancsa is. Az, hogy Isten a maga hasonlatosságára és képére teremtette az embert, azt jelenti, hogy kiemelte a többi teremtmények közül, nagy rangot adott neki, ez pedig hatalmas felelősséggel jár. Az ember Isten küldötteként jelenik meg a többi teremtmény között, munkájával folytatni tudja mindazt, amit Isten teremtett. Ha elfelejtkezünk erről a küldetésünkről, akkor katasztrófát hozunk önmagunkra és az egész világra. Az emberek egymás közötti gyűlölködése, ellenségeskedése miatt megbomlik a világ ökoegyensúlya. Jelenits professzor leszögezte: hatalmas az ember felelőssége. Szem előtt kellene tartanunk mindig annak igazságát, hogy a világ az Istené, és az ember ennek csak a része, még ha kiemelkedő része is. Isten az egész emberiség közös feladatává tette, hogy egymás iránt érzett felelősségtől vezérelve töltse be küldetését, a Föld javainak megóvását, őrzését.
Somfai Béla bioetikus professzor a génetika problémáit elemezte a keresztény hagyomány fényében. Az előadó leszögezte: az őssejt-kutatás ellen az egyháznak nincs kifogása, de határozottan ellenzi a testen kívül létrehozott embriók elpusztítását. P. Somfai a különböző pápai enciklikák és a Hittani Kongregáció által megjelentett dekrétumok alapján mutatott rá arra, hogy a katolikus egyház határozottan védi az anyaméhen belül megfogant életet. Az egyház tanítása szerint Isten a lelket közvetlenül teremti, s az emberi nemzés gyümölcsét a fogantatás pillanatától kezdve tisztelni kell, ugyanúgy, mint egy már megszületett személyt, s jogai is egyenlőek az emberével.
A konferenciát záró beszédében ifj. Szebik Imre bioetikus két dologra hívta fel a figyelmet: egyrészt, hogy a genetikai kutatások valóban hatalmas erőfeszítései, eredményei ellenére a magyar középkorú férfiak halálozási mutatója rosszabb, mint az 1920-as években volt. Másrészt pedig az emberiség nagy része ki van zárva ezekből az eredményekből, a rendkívüli szegénység, sanyarú körülmények miatt. MK