Bíró László püspök: Karácsony titkától megérintve

Isten tiltakozik személytelenné váló világunk ellen

Karácsony éjszakáján Isten személyesen szól hozzánk. Az Ige, a Szó elevenné lett közöttünk, személyes hangon szól hozzánk. Gőgicsélő gyermekként testesült közénk. Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Istennek arca van. Aki valamikor mennydörgés és villámlás közepette szólította meg az embert, most apró gyermek tekintetéből mosolyog ránk. Személyesen jön közénk, hogy kimozdítson bennünket személytelenségünkből. Mennyire szenvedünk ettől a személytelenségtől! Még családon belül sincs időnk meghallgatni egymást. Ha szólunk is egymáshoz, csak sablonokat mondunk: „Hogy vagy?”, „Mi újság?”. A válasz már nem is érdekel minket. Házasságok hűlnek ki, családok esnek szét a személytelenség miatt, hogy már egymást is csak tárgyként, eszközként használjuk. Pedig Isten személynek alkotott bennünket, a maga képére és hasonlatosságára alkotott minket. Az ember az egyetlen lény, akit Isten önmagáért alkotott, aki szeretetének célja.

Engedjük, hogy Isten karácsonyi tette megújítson bennünket személyes szeretetünkben - családunkban, baráti körünkben, munkahelyünkön és az élet sok-sok területén. Valaki egyszer így írta le élményét: „Koldussal találkoztam az utcán. Pénzt kért tőlem, sőt erőszakosan követelte. Próbáltam nyugodt maradni. Odafordultam hozzá. Időt szántam rá és meghallgattam. A koldus beszélt, beszélt, egyre többet. Egyre mélyebben tárta fel életét. Egyszerre csak abbahagyta. Megköszönte figyelmemet. Boldogan ment tovább. Már nem kellett neki a pénz. Valami értékesebbet kapott.” Vajon sokszor nem családunk tagjai-e ezek a koldusok, akik elsődlegesen nem valami tárgyi ajándékot várnak tőlünk, hanem többet: minket magunkat.


Isten Jézusban békességre hív

Gertrude le Fort írja: „Amint a megfogant élet növekszik édesanyja szíve alatt, úgy szeretne a béke is kibontakozni létünk mélyén.” A nemzetek közötti békétlenség sokszor szívünk békétlen állapotáról tanúskodik. A béke nem a hatalmaskodásban, nem a másik feletti uralkodásban áll, hanem a szívek átváltozásán nyugszik. Isten gyermekként érkezett közénk, hatalom nélkül. Üzenet ez: aki szeretné megújítani a világot, az a gyermek nyitottságával, szeretetével közelítsen a másikhoz. A hatalom, az erőszak nem tud békét teremteni sem a családban, sem munkahelyünkön, sem a nemzetek között. A betlehemi Gyermekben az uralkodás új stílusa jelent meg. Sokszor mintha megfeledkeznénk a békeszerzés ezen útjáról.


Isten szolidáris az emberrel

A Megtestesülés titka arról tanúskodik, hogy Isten számára nem közömbös az ember, nem közömbös a mi történelmünk. Közénk születésével szívére öleli személyes sorsunkat, emberi örömünket és szenvedésünket, tanácstalanságainkat, egész életünket. Fontosak vagyunk számára. Karácsony ténye kihívó valóság. Állásfoglalásra késztet minket. Isten nem közönnyel szemléli a világot. Mi is lépjünk ki érzéketlenségünkből, közömbösségünkből, szűkkeblűségünkből. Emberré levése bátorít bennünket: legyen bátorságunk hordozni egymás terhét, merjünk szolidárisak lenni a gyengékkel, a szenvedőkkel, tudjunk együtt örülni az örvendezővel.


Az Ige testté lett, és közöttünk lakozik

A régi mitológiák istenei olykor ellátogattak a földre, hogy megnézzék az embert, de arra nem vállalkoztak, hogy velünk lakjanak. Jézusban az Isten nem csak látogatóként jött közénk, hanem emberré lett, közöttünk lakik. Õ az Emmánuel, a velünk lakó Isten. Nem elég rácsodálkoznunk Isten ezen tettére. A Megtestesülés többre hív bennünket. A kereszténység árulói vagyunk, ha csak felszínesen ünnepelünk karácsonyt, ha nem vagyunk befogadói annak, aki közénk testesült. Az első század kereszténysége is szomorúan szól azokról, akik nem fogadják be Õt. „Tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be”, s kitörő örömmel vallja: „Befogadóinak megadta, hogy Isten gyermekei legyenek.” Karácsony kérdése: kész vagyok-e befogadni Õt? Az egyik karácsonyi elmélkedő eljátszik a képekkel: hova fogadom be Õt? Életem folyosójára csupán, ahol csak egy-egy futó pillanatra állok szóba Vele, aztán tovarohanok? A „tisztaszobába”, ahova csak ritkán megyünk be? A pincébe vagy a padlásra, ahol olyan dolgokat őrzünk, amelyeket csak néha veszünk elő? Hol fogadom Õt? Létem felszínén, vagy szívem mélyén? Amilyen mértékben képes vagyok kitárulkozni feléje, olyan mértékben képes Õ lakást venni bennem. Kereszténységünk hiteltelensége, erőtlensége abból fakad, hogy nem fogadjuk be Õt. Nem csak a szálláson nem talált helyet, hanem személyes életünkben sincs hely számára.

„Befogadóinak megadta, hogy Isten gyermekei legyenek.” Pál apostol hozzáteszi: „A világ sóvárogva várja Isten gyermekeinek megjelenését.” Nem az ímmel-ámmal kereszténykedőket, templomba járókat, hanem annak az új minőségnek a megjelenését, amely Krisztus befogadásából fakad.

A jó Isten adja meg, hogy egyre több keresztényt megérinthessen karácsony titka, hogy egyre kevesebb legyen az, aki karácsony titkát feledve ünnepel karácsonykor!

(a közölt szöveg forrása a Remény című szlovákiai magyar katolikus hetilap - www.remeny.sk)