Boldoggá avatták a lübecki mártírokat

A boldoggáavatási szentmisét az óváros Jézus Szíve-temploma előtti téren tartották, ahol egykor a három katolikus káplán, Johannes Prassek, Eduard Müller és Herrmann Lange szolgált. Az ünnepi eseményen több mint tízezer hívő vett részt. Amato bíboros a szentmise elején felolvasta Benedek pápa dekrétumát, mellyel a három német papot a boldogok közé iktatta. A boldoggáavatási szertartáson megemlékeztek Karl Friedrich Stellbrink evangélikus lelkészről is.

A szentmise homíliáját Walter Kasper bíboros, a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke mondta. Felidézte a négy vértanú tanúságtételének utolsó, drámai óráit. „Eljött az óra” – utalt a bíboros Jézus szavaira, melyekkel az utolsó vacsorán kifejezte szenvedésének kezdetét. Hasonló szavakkal örökítette meg a négy halálba induló pásztor – Johannes Prassek, Eduard Müller, Herrmann Lange és az evangélikus Karl Friedrich Stellbrink – a maga tanúságtételét. Számukra az óra 1943. november 10-én jött el – mondta Walter Kasper. Hosszú hetek és hónapok várakozása után, este hurcolták el őket a vesztőhelyre, és egymás után, mintegy fél óra leforgása alatt lefejezték őket. Mégsincs semmi jele a félelemnek, pániknak vagy depressziónak a naplóikban. Ellenkezőleg. Johannes Prassek írja: „Végre eljött ez az óra, amikor meghalhatok… Ne legyetek szomorúak! Öröm és boldogság vár rám!” Nem különbözik ettől Eduard Müller vallomása: „Végre eljött az óra! Néhány óra múlva lezárul életem útja”. Az evangélikus pásztor, Karl Friedrich Stellbrink feleségének, Hildegardnak a következőket írta: „A várva várt óra elérkezett, és világosan fogom látni magam előtt az utat, a célt, mely oly ismerős nekünk, keresztyéneknek. Valóban, nem nehéz meghalni és Isten kezére bízni magunkat”. De mindannyiuknál világosabb a közöttük legfiatalabb, 31 éves Hermann Lange tanúsága: „Legyetek boldogok, ismét mondom nektek, legyetek boldogok! Ma eljön életem legfontosabb órája”.

Hogyan lehetséges ezeket leírni az ítélet végrehajtása előtt? – vetette fel a kérdést homíliájában Kasper bíboros. Számukra igaz volt, amit Jézus mondott a búcsúbeszédében, akihez hasonlóan ők is tudtak az Istennel egyesülni. Tudták: Isten életben és halálban egyaránt megtart bennünket, tudták, hogy semmi sem tud elszakítani bennünket Krisztus szeretetétől. Tudták, mit jelent kereszténynek lenni: állni ott, ahol Jézus állt, élni és meghalni vele együtt. Ahogy Jézus állt az őt keresztre küldő, cinikus Pilátus előtt, éppúgy állt ez a négy ember a bíróság előtt, amely Hitler parancsára halálra ítélte őket – fogalmazott Kasper bíboros.

Nem mi vagyunk, akik boldognak hívjuk őket. Maga Jézus mondja a hegyi beszédben: „boldogok mindazok, akiket az ő nevében bántalmaznak, megkínoznak és megtagadnak”. A mostani boldoggáavatás nem tesz mást, mint nyilvánosan meghirdeti azt, amit Jézus tett egykor.

A vértanúk mártírok, tanúságtevők. E négy boldog vértanú tanúságtétele együtt áll százezrek tanúságtételével, köztük olyan nevekkel mint a galleni püspök, a sprolli püspök, Ruppert Mayer, Karl Leisner, Bernhard Lichtenberg, Georg Häfner, Alois Andritzki, Alfred Delp, Max Joseph Metzger és velük együtt a protestáns vértanú pásztorok, Paul Schneider és Dietrich Bonhoeffer. Megmutatták abban a korban, hogy volt egy másik Németország; voltak bátor keresztények, akik nem hajlottak meg. Ma is szükségünk van ilyenfajta emberekre, akik tudják, „hogy inkább kell engedelmeskedni az Istennek, mint az embereknek”, hiszen ma a világon a keresztények a legüldözöttebb csoport – hangsúlyozta Walter Kasper, a Keresztény Egység Elősegítésének Pápai Tanácsa nyugalmazott elnöke. Végül utalt arra, hogy napjainkban az ökumenizmus a mártírok ökumenizmusára épül.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

(gj)