Boldogságkeresés háromezer képben – 2006. december 23.

37 évet élt, de az önarcképéről egy kétszer annyi idős ember néz vissza. Ami betegség létezik, mindet hordozta, végül a legsúlyosabb zavar uralkodott el rajta, és önkezével vetett véget életének.

Azonban mindent megrajzolt és megfestett, a papucsától a mediterrán tengerig, a kemény munkában földszínűvé vált parasztoktól és szénszínűvé vált bányászoktól a számára kedves napraforgókig. Nem mintázhatnánk meg róla az életszentséget sem. Várandós nővel költözött össze, és akivel csak tehette, összeveszett, egy festőtársa mérgében levágta a fülének egy darabját. Nyilván okot adott rá.

De mindeközben festett, és állandóan kifordította belső világát. Õ maga sem tudta, kiknek. Valami végtelen belső nyugtalanság hajtotta. Melyikünk merné rámondani, hogy amit tett, a pokolra érdemesítette? Igaz, öngyilkos lett, de aligha mondható önzőnek, soha semmije se volt, még tisztességes modellje se, és minden korabeli eszközzel a boldogságot kereste, és a boldogsághiányát itt hagyta 3000 képben.

Nem volt még egy egész talentuma sem, csak egy fél. De azt a felet nem félte feltárni. S úgy ráhagyta az utókorra, hogy nem tudunk kitérni előle. Isten adjon neki boldog színe látást, a színskála minden lehetséges fokán.

Sánta János