Bosák Nándor püspök rúgta az első gólt az új műfüves pályán

Hazai – 2014. január 28., kedd | 16:36

Kelet-Magyarország első, fedett műfüves pályáját 2014. január 28-án áldotta meg Bosák Nándor megyéspüspök a debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium hátsó udvarán.

Az ünnepélyes átadáson a Debreceni Honvéd Olasz Focisuli növendékei is birtokba vehették a minden igényt kielégítő új focipályát, amely a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye mint az iskola fenntartója és a Debreceni Honvéd Olasz Focisuli közös beruházásának eredménye.

A debreceni Szent József Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjainak és tanárainak régi álma valósult meg, amikor 2013. december elején „lábra állt” az új, műfüves pályát téli használatra is alkalmassá tevő légbefúvásos, fűthető sátor.

A sporteseményen dr. Bódis Zoltán, az intézmény igazgatója elmondta: amikor 2007-ben az intézmény a mostani végleges épületébe költözött, akkor a tervek között szerepelt egy új tornaterem megépítése is. Pályázatok és külső támogatás hiányában azonban elmaradt az építkezés. Az elmúlt időszakban az intézmény udvarán található betonpálya felújítása kapott kiemelt figyelmet, amelyet az egyházmegye mint fenntartó is támogatott. Ekkor kereste meg az intézmény vezetőségét Hegedüs Gábor, az MLSZ megyei instruktora, a Debreceni Honvéd Olasz Focisuli alapítója és Hegedüs Tamás, a focisuli képviselője azzal az együttműködési tervezettel, amelynek részeként egy korszerű, műfüves pálya felépítését vállalták. Így kapcsolódott össze egy civil kezdeményezés az iskola terveivel.

Az ünnepélyes átadáson Hegedüs Tamás elmondta: ebben az évben 25 éves az intézményük, szebb ajándékot nem is kaphattak volna a gyerekek, mint egy sátorral ellátott műfüves pályát. Hegedüs Tamás reményei szerint Debrecen egyik legszebb pályáján majd ki tudják nevelni a Tőzsér Dániel, Dzsudzsák Balázs nyomdokaiba lépő focistákat. A két legértékesebb magyar futballista a debreceni olasz focisuliban nevelkedett.

A focisuli képviselője bízik abban, hogy nem csak focisták kerülnek majd ki az egyesületből, hanem a sportot szerető, támogató gyerekek is, és biztosította az iskola vezetését arról, hogy minden szakmai segítséget megadnak majd az iskola beinduló sporttagozatának a színvonalas oktatás érdekében. 

Bosák Nándor püspök Isten áldását kérte az építményre, majd elmondta: a sport, a testedzés nem öncélú, hanem arra szolgál, hogy azokat a fizikai, szellemi adottságokat, képességeket, amelyeket az ember a Jóistentől kap, a lehető legjobb minőségűre művelje ki. A sport, a közösségi foglalkozások helye megtanít egymás iránti figyelemmel, felelősséggel és jóakarattal sportszerűen küzdeni. A főpásztor ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy a sportolók legyenek tudatában annak, hogy az építménnyel Isten ajándékát kapják azzal a felelősséggel, hogy azt a legjobbra használják. Így éri majd el az ajándékba kapott sportpálya a célját.

A pályával párhuzamosan a tornaterem is megújult, így új lehetőségek bővítik az intézmény képzési palettáját, mert akadémiai rendszerű – azaz a sportedzések a tanórák közé beiktatva, a tanrendbe illeszkedve folynak majd – új típusú sporttagozatos képzést indítanak. Természetesen az egyik szakág a labdarúgás lesz, de egy újabb együttműködés keretén belül a Debreceni Hoki Klub ifjúsági versenyzőinek is otthont ad majd az iskola, így a jégkorong is választható lesz. Ebbe a sporttagozatba kapcsolódhatnak be majd azok a diákok is, akik más egyesületeknél edzenek, így az úszók, a vízilabdások is.

Az átadáson részt vevő támogatók munkáját dr. Bódis Zoltán emlék-aranyéremmel köszönte meg Bosák Nándor főpásztornak, Fodor András püspöki helynöknek, Molnár Andrásnak, a pályát elkészítő Globál Sport Kft. ügyvezető igazgatójának, Kolozsvári Kiss Lászlónak, a légbefúvásos sátor kivitelezőjének, Czirják János és Czirják László testvéreknek, akik a pálya műszaki kialakításán dolgoztak.

Az átadás végén Bosák Nándor püspök berúgta a kapuba az első labdát, és ezzel jelképesen is felavatta, „játékba engedte” a pályát.

Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye/Magyar Kurír