Brückner József (1894–1973)

Brückner József a XX. század szentéletű papi egyénisége, akinek, mint az 1920-30-as évek kiemelkedő budapesti gimnáziumi hittanárnak, majd az esztergomi szeminárium tanárának és rektorának sokat köszönhet a hazai katolikus egyház. Az általa nevelt diákoknak papoknak meghatározó szerepe volt – és van – a mai katolikus családok és lelkipásztorok életében.

Az emlékezés aktualitását a Biblia éve adja, mivel ő az a lelkipásztor és hittanár volt, aki messze a II. Vatikáni Zsinat előtt, 1916-tól kezdve nemcsak a kezébe adta a diákoknak a teljes Szentírást, hanem a nyolcévi gimnázium iskolai hitoktatása alatt annak teljes ismeretét és számos részének könyvnélküli elsajátítását is elérte.

Teológiai tanulmányait Bécsben végezte, mint a Pázmáneum kispapja. 1916 karácsonyán szentelik pappá. Működését még Trianon előtt kezdi meg Nagyszombatban, majd Budapesten folytatja a Sacre Coeur, a Szent Szív nővérek 8-osztályos leánygimnáziumában, a városligeti Szent István Gimnáziumban és a Damjanich utcai Tanítónőképzőben, mint hittanár. Valósággal forradalmasította a hitoktatást, melynek középpontjában a Biblia behatóbb ismerete állt. Minden diáknak, minden órán, pillanatok alatt, rá kellett találnia az általa megadott helyre. Az Ó- és az Újszövetségi párhuzamok értelmezése, számos részlet memoriterként való ismerete, így elsősorban a Nyolc boldogság, Szent Pál apostol Szeretet-himnusza, és Szent János evangéliumának első fejezete volt az alap.

A hittani ismeretek életté változtatását szolgálta a diákok beszámolója az előző heti karitatív munkáikról, amelyet a tanári asztalra helyeztek az óra elejére. József atya minden óra végén megadott néhány jótékonysági feladatot, címet, gyűjtési felhívást stb. A hitoktatás szerves része volt a vasárnapi diákmise a szentbeszéddel. Õ, aki a doktori disszertációját a bécsi egyetemen a Liturgia tárgyköréből írta, minden diák kezébe a kétnyelvű magyar-latin Missalét adta. A szentmise állandó részeinek latin és magyar szövegét minden diák kívülről tudta. A válaszokat, már akkor, közösen mondták.

1932-től a papnevelés és tanítás lett a feladata, előbb a budapesti Központi Szemináriumban, majd az esztergomi érseki szemináriumban, ahol 1941-52 között rektor volt. Példaképe Prohászka Ottokár volt, aki 1882-1904 között, 22 éven át volt tanár és lelkivezető Esztergomban, és aki itt, a papképzés terén, kezdte el az ország vallási életének megújítását, a liberalizmusból való feltámasztását. Ezt a tevékenységét a sajtón és az ország-járó lelkigyakorlatain keresztül, Esztergomból terjesztette ki az egész Kárpát-medencére. Brückner atya, aki Prohászka püspököt a Regnum papi közösségből személyesen is ismerte, Esztergomban a legfőbb feladatának a püspök szellemi örökségének a folytatását tartotta. S ezt három szóban foglalta össze: Sanctissimum, Sanctissima, Sanctissimus. Vagyis minden katolikus kereszténynek, s főképpen a papnak az élete középpontjában a Legszentebb Oltáriszentség rendszeres imádásának kell állnia, továbbá a Boldogságos Szent Szűz és a Szentatya tiszteletének.

Szobája egész nap nyitva állt a kispapok számára, akiknek atyai barátjuk volt. Személyes kapcsolatban volt mindegyikükkel, sőt a szülőkkel és a testvérekkel is. Több hivatás érkezett azokból a családokból, akiknek szüleit a középiskolában tanította.

A családpasztoráció egész papi életének fontos részét képezte. Ezt mindvégig gyakorolta, azután is, hogy 1952. február 1-én, tanév közben, a kommunista államhatalom eltávolította a szemináriumból, és megvonta papi működési engedélyét. Lakhelyéül az esztergomi prímási palota egyik, mellékhelyiségből nyíló szobáját jelölték ki. Itt senkit sem fogadott, elsősorban a beszerelt lehallgató készülékek miatt. De járta az országot, egykori tanítványainak családjait pasztorálta. Naponta 50-60 levelet írt híveinek problémáira válaszolva, amelyek többnyire csak egyetlen mondatból: „Tegye szívét a paténára, minden gondját a Szűzanya kezébe!” és egy szentírási helyből álltak Imádkozott, éjszakánként virrasztott, szigorúan böjtölt, a gyomorbetegsége ellenére is, vezekelt a Nemzetünkért. A Bakócz-kápolna, országunk egyik legfőbb kegyhelye, ahol Prohászka püspök is 22 éven át, minden csütörtökön, adorált, Brückner atya esztergomi éveinek legfőbb szentélye volt. Itt tette a Magyarok Nagyasszonya kezébe, és a szentmiséiben a paténára, a Haza és benne minden lakójának, főképpen a végtelen számú lelki gyermekének az ügyét, hogy Hazánk Pannonia Sacra legyen.

Mindszenty József bíboros hercegprímás 1945 őszétől, a kinevezésétől kezdve, rendszeresen látogatta az érseki papnevelő intézetet. Megismerte annak rektorát, Brückner atyát, akit egyre jobban megbecsült. Elfogatása közeledtével több bizalmas írását az ő gondjára bízta. Brückner atya a prímás 1948. dec. 26-i elfogatása, az Andrássy út 60-ban való embertelen kínzása, aljas kirakatpere és életfogytiglani ítélete után is nyíltan vallotta hűségét a főpásztorához, és erre buzdította kispapjait is. Ezért kellett távoznia a szemináriumból 1952-ben.

1973. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, a Bakócz-kápolnában bemutatott reggeli szentmise után, Budapestre utazott, hogy az egyik súlyosan beteg, volt tanítványának a Betegek szentségét feladja. Utána találkoznia kellett volna, egy adott helyen, a Bécsből, a már ott tartózkodó Mindszenty bíboros atya követségében érkező pappal. Erre már nem került sor. Brückner atya és tanítványa holttestét, a Budapest, Nagyszombat u. 6. számú ház udvari lakásából, a rendőrség egy hét után hozta ki, jóllehet többen jelentették még március 25-én a III. kerületi rendőrségnek, hogy a zárt ajtó mögül két személy nem ad életjelt magáról. A törvényszéki boncolás jegyzőkönye nincs a helyén. 35 év után sem tudhatja meg a mai magyar ember, hogy hogyan távozott az Örökkévalóságba az egyik kiváló XX. századi pásztora.

Brückner atya vetésének gyümölcsei ma is éltetik honfitársainkat unokaöccsein és számos tanítványa leszármazottjain keresztül.

Istennek legyen hála!

Halála 35. évfordulóján, 2008. március 25-én

Prokopp Mária egyetemi tanár