Búcsúünnepet ültek Kazincbarcikán

2013. október 19. szombat, 14:07

Október második hétvégéjén ünnepelték a kazincbarcikai Avilai Szent Teréz-templom fennállásának századik évfordulóját. Az eseményről Szabó Zsolt írt beszámolót.

Október 12-én, szombaton rózsafüzér imádsággal kezdődött a búcsúünnep. Az esti szentmisét az elmúlt években itt szolgálatot teljesítő plébánosok és káplánok mutatták be. Ezt követően megáldották a lourdes-i barlangot.

Vasárnap ünnepi szentmisét celebrált Ternyák Csaba érsek. Köszöntőjében kifejezte: örömmel érkezik azokra a településekre, „ahol ilyen szép számú Krisztus-hívő közösség gyűlik össze”. Mivel a Szent Teréz-templomot kinőtték a kazincbarcikaiak, jó döntés volt a Szent Család-templom megépítése – fejezte ki a főpásztor. Beszédét Szent Teréz szavaival zárta: „Isten egyedül is elég.”

Az ünnepi esemény alkalmából főzőversenyt szerveztek. „Ropogott a bográcsok alatt a tűz, a templomkertet ínycsiklandó illatok lengték be és vidám csoportok beszélgettek a fakanál mellett” – írta beszámolójában Szabó Zsolt. Délután bohócműsort tekinthettek meg a résztvevők. Pacsai János görögkatolikus parókus a hit és család témáról fejtette ki gondolatait. Koncertet adott Kerek Gábor fagottművész; előadást tartott Levente Péter. A családi nap színes forgatagát éjszakába nyúló táncház zárta, melyet a PáterRock zenekar koncertje előzött meg.

Egri Főegyházmegye/Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Rovat: Hazai
Címkék: egyházmegyék
Vezető híreink – olvasta már?
a-pasztor-feladata-hogy-gyogyitsa-baranyok-sebeit-tagle-biboros-eloadasa
A pásztor feladata, hogy gyógyítsa a bárányok sebeit – Tagle bíboros előadása

Csütörtök óta tart a Vatikánban a püspökök négynapos tanácskozása a kiskorúak védelméről az Egyházban. Plenáris előadások és kiscsoportos összejövetelek váltják egymást.

06:34
nem-jo-az-embernek-egyedul-lennie
Nem jó az embernek egyedül lennie

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg hazánkban a házasság hetét, amely február 17-én ért véget. A házasság öröméről, hivatásáról és küldetéséről Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.

2019. február 22. péntek