Buzdítás az egységre, a kiengesztelődésre és a kölcsönös megbocsátásra

A pápa levele a hosszú várakozás után nemcsak megfelelt a várakozásoknak, hanem messze felülmúlta azokat. Eredeti stílusa az Újszövetség nagy leveleit idézi, melyeket az apostolok írtak a távoli és megpróbáltatások közt élő keresztény közösségeknek, hogy vigaszt nyújtsanak és iránymutatást adjanak nekik, az egyetemes Egyházzal való legteljesebb közösség lelkületében.

A korábbi pápák is írtak üzenteket a kínai egyháznak és népnek, és az útmutatások sem hiányoztak a püspökök részére, ha ilyen kérdéssel fordultak a Szentatyához. Most azonban egy átfogó, gazdag, nyilvános dokumentum áll előttünk, mely mindenkinek nagyon világosan és egyfajta derűvel mondja el, hogy a Katolikus Egyház közössége most mi, és mi akar lenni a világ legnépesebb országában, ahol még nehéz helyzetekkel, meg nem értéssel, korlátokkal találkozik, melyek megakadályozzák a teljes szabadságban való életét és fejlődését. A dokumentum válasz azokra a kérdésekre, amelyeket az elmúlt években sokan tettek fel a Szentatyának, azzal a bizalommal, hogy egyedül tőle kaphatnak igazán hiteles választ.

A Szentatya levelében tehát egyszerre tükröződik a Kína és a Katolikus Egyház iránti rendkívüli szeretet.

A szövegben – a pápa jellegzetes stílusa szerint – szinte kézzel tapintható a hívek iránti szeretete, és hálája hűséges tanúságtételük miatt; ugyanakkor a levelet sűrűn átszövi az Egyház teológiája a II. Vatikán Zsinat tanításából és az Újszövetségből vett idézetek által Lényegét tekintve vallási tematikájú és pasztorációs beszédről van szó, mely a Kínai Katolikus Egyház tagjaihoz szól, és nem akar belemélyedni politikai és diplomáciai problémákba.

A pápa nem keresi az összeütközést senkivel. Nem ejt ki támadó szavakat senki irányába, sem az Egyházon kívül, sem azon belül. Derűs és tiszteletteljes hangnemet őriz meg, akkor is, amikor a szabadság korlátozásáról, nem elfogadható magatartásformákról, vagy az Egyház belső feszültségeiről kell beszélnie; arról az Egyházról, mely a pápával való mély egységre vágyik, és amelyet mindig egyetlen Egyháznak tekintünk akkor is, ha látszólag megosztott. Az egységre, a kiengesztelődésre, a kölcsönös megbocsátásra való buzdítás az egyik legfontosabb üzenet, mely átjárja az egész dokumentumot.

Az egyházi közösség természetének és a püspökök szerepének világos bemutatása elkerülhetetlenül olyan kritikus pontokat érint, mint a püspöki kinevezés illetve az állami szervezetek kérdése, mely utóbbiak a kínai egyházban olyan elvek megvalósítására törekszenek, melyek összeférhetetlenek a katolikus felfogással, mint például a függetlenség, az autonómia és az önirányítás. Az állam, mint általában, az ország belső életébe való külső beavatkozástól tart, míg az Egyház annak a veszélyét érzi, hogy az állam illetéktelenül avatkozik be belső életébe. Ezért a pápa megpróbálja a lehető legjobban elmagyarázni, mi a pontos különbség a politikai szint és a vallási szint között, a világi hatóságok és az Egyház felelőssége között, és bizalommal nyilvánítja ki az egyház készségét a párbeszédre, hogy túllépjenek a meg nem értésen és megoldják a vitatott pontokat, a püspöki kinevezések terén is. A levél fő témája tehát nem a Szentszék és Kína kapcsolatának normalizálásához vezető út, de mindenképpen szeretne előrehaladni párbeszédet folytatva a konkrét problémákról.

A levélben több helyen szerepel, hogy a kínai egyház nemcsak létszámában növekedett az utóbbi évtizedekben, hanem nagyobb mozgástere is van. E tekintetben nagyon fontos azoknak a rendkívüli felhatalmazásoknak a visszavonása, amelyekkel a múltbéli különösen nehéz helyzetek miatt a kínai egyház rendelkezett. Más szóval: ma a kínai egyháznak az egész egyetemes Egyházra érvényes normákat kell követnie.

A levél, kezdő soraitól a végéig nagyon pozitív perspektívában és reménnyel telve tekint az Egyház növekedése felé, és szeretné, hogy az teljességében kínai és teljességében katolikus legyen. Szeretné, hogy ez az egyház építően beilleszkedjen népének hétköznapi életébe és kultúrájába, szolidáris legyen a nemzettel, és el tudja vinni neki az evangélium lelki gazdagságát és a hit tevékeny tanúságtételét. Az egyház valóban kínai akar lenni és az is lehet. Az ország javát akarja, felkínálja számára Jézus evangéliumát, és nem kíván semmit önmagának. Annyiban lesz és lehet valóban kínai, amennyiben önmaga lehet, és egyre inkább teljesen önmaga. Ebben áll a pápa nagy, bizalommal teli és csodálatos üzenetének végső elemzése.

Magyar Kurír