Chiara Lubich életrajzi kötete felmutatja élete különlegességét

A L’Osservatore Romano március 25-i számában Lucetta Caraffa ismertette a Chiara Lubich életéről szóló könyvet, melynek szerzője Armando Tornio, kiadója a Città Nuova.

Elmondja, hogy Chiara élete a XX. század egyik legkülönlegesebb története. A szerző a Fokoláre Mozgalom alapítójához legközelebb álló közösségi tagok elbeszélései nyomán írta meg a történetet. Szándékosan tesz egymás mellé hétköznapi történéseket és misztikus tapasztalatokat. Jól tükrözi ezzel Chiara jellemét, aki képes volt egyszerre mindennek a középpontjában lenni és nem jelen lenni, nem előtérbe helyezni saját személyiségét.

Lucetta Caraffa kiemeli, hogy az életrajz tiszteletben tartja Chiara Lubich alázatos, visszahúzódó személyiségét. Ő mindig nyitott volt az emberi kapcsolatokra, de teljesen közömbös volt számára a tény, hogy közismert személyiség lett, és bár gyakran előtérbe kellett állnia, ez nem volt fontos számára. A kötet végén található kronologikus leírás jól tükrözi, milyen nagy szerepe volt a katolikus világon belül létrejövő kapcsolatok megteremtésében, milyen különleges képessége volt arra, hogy megteremtse a találkozás, az igazi párbeszéd pillanatait más vallások képviselőivel és híveivel, milyen gazdag volt lelki élete.

Caraffa a kötet kapcsán hangsúlyozza, hogy ezt a gazdagságot mindig megosztotta a hozzá legközelebb álló testvéreivel és mindenkivel, aki szívesen hallgatta. Tudta, hogy olyan korban él, amelyben azonnal meg kell osztania másokkal mindazt, amit ő Jézus eszközeként, a Szentlélek fényében megértett. A cikkíró kiemeli, hogy ez a megvilágosodás a Szentírás olvasásából fakad, ahogy a kötet szerzője is írja róla: „Akárhányszor kinyitotta az evangéliumot, Chiara az örök élet szavainak olyan mélységét fedezte fel bennük, amilyet korábban soha nem tapasztalt.”

Ily módon Chiara megelőlegezte azt, amit a katolikus világ később maga is felfedezett: a lelkiségi nyelvezetbe bevezette a szeretet szót, amely addig csak a világi jellegű beszélgetésekben volt jelen; megteremtette az egység lelkiségének elképzelését, amely a vallások közötti szenvedélyes párbeszéddé alakul és választ ad korunk kulturális éjszakájára.

Az új evangelizáció nemcsak azt jelentette számára, hogy a szekularizált világot evangelizálni kell, hanem azt is, hogy újfajta módon kell evangelizálni. Ennek  szentelte minden erejét, és a látszólag nem is olyan fontos találkozásokból fokozatosan bontakozott ki ideálja: a szentség mindenki számára elérhető. Mozgalma egyetemes, mindenfelé nyitott.

Történetének egyik legnagyobb különlegessége, újdonsága éppen az, hogy nőként tette mindezt, erőteljesen nőies jelleggel ruházta fel minden alkotását. Elég ha a mozgalom nevére gondolunk: a fokoláre jelentése családi tűzhely, vagyis egy olyan tér a házban, ami a nőké. Nőkkel vette körül magát, akik aztán nyitni tudtak a férfiak felé is, és az volt a kérése, hogy mindig nő álljon a mozgalom élén.

Caraffa a könyv alapján megállapítja, hogy a Fokoláre Mozgalom lelkiségének alapja Mária misztikus jelenléte az egyházban. Chiara Lubich válaszol az idők sürgetésére, az egyház elismeri általa a nők szerepének fontosságát. Teszi ezt úgy, hogy közben püspökök előtt mond beszédet, meghallgatja őt a pápa, államfőnek kijáró tisztelettel fogadják külföldi látogatásain. Nem úgy teszi, hogy jogokat követel magának, vagy kesereg. Csendben és szerényen hajtja végre női forradalmát, mint a történelem nagy szentjei – zárul a L’Osservatore Romano ismertetője.

Magyar Kurír

(tzs)