Chiara Lubich: Mária

Kultúra – 2018. december 30., vasárnap | 14:00

A kötet a Fokoláre mozgalom alapítónője Szűz Máriáról tartott előadásainak megszerkesztett változata, emellett tartalmaz néhány, Chiara Lubich által Jézus édesanyjához írt verset is.

Ismeretes, hogy az Egyház a Fokoláre mozgalmat Mária Műve név alatt ismerte el. A mozgalom a Mária nevet viseli, „mert sajátos lelkisége, mely – Máriához hasonlóan – lelkileg Krisztust adja a világnak, változatos összetétele…, a különböző egyházakhoz és egyházi közösségekhez tartozó keresztényekkel és a különböző hitű, illetve nem vallásos meggyőződésű emberekkel való kapcsolata, valamint az, hogy elnöke világi és nő, különleges kapcsolatot mutat Szűz Máriával, Krisztus és minden ember anyjával, akinek – amennyire lehetséges – jelenléte és mintegy folytatása kíván lenni a földön”.

A Fokoláre mozgalom számára Mária a kapu, amely Istenhez vezet. „A kapu nem kapu, ha nem nyílik meg, hogy bemehessenek rajta. Egy örökösen zárt kapu, az egy fal. Aki megáll az ajtóban, nem jut el Istenhez. A kapu Jézusért van.” Chiara Lubich vallja: Mária eredetisége – benne egyedülálló tökéletességgel – abban áll, ami minden keresztény eredetisége kellene, hogy legyen, „újra élni Jézust, az Igét, az Igazságot, azt a személyiséget, amit Istentől kaptunk”. A Fokoláre mozgalom alapítónője a II. vatikáni zsinat Lumen gentium konstitúciója alapján rámutat: a keresztényeket a Szentlélek és Mária alakítja, „de nyilvánvalóan nem azért, hogy Máriában maradjanak, hanem azért, hogy másik Jézus legyenek”. Mária „a teljesen megtisztult és megdicsőült” teremtés, a „szép szeretet Anyja”, a teremtett világ általa tér vissza Istenbe.

Chiara Lubich figyelmeztet bennünket: ahhoz, hogy szeressük Istent, nem elegendő ezt kimondani. „Nem! Szeretni Istent annyit jelent, hogy tesszük az Ő akaratát.” Vagyis nem a sajátunkét, hanem a Teremtő akaratát. Ez azt jelenti, hogy nem egyedül mi gondolunk ki magunknak „egyfajta szűkös és nem kielégítő életet”, hanem ráhagyatkozunk Isten tervére, amit az irántunk való szeretetében alkotott mindannyiunkról, és azt próbáljuk megvalósítani. Ha az ember földi életében nem a saját akaratát teszi, hanem Istenét, „akkor élete csodálatos isteni kalanddá válik. Aki úgy tett, mint Mária vagy mint a szentek, az tudja, hogy milyen rendkívüli meglepetéseket is tartogat számára ez a kaland.” Ha ugyanis az ember Isten akaratát teszi, akkor az Úr „szeretetünkre szeretetével válaszol… bőséges javakkal áraszt el minket…”

A kötet szerzője kiemeli, hogy a keresztény szeretet nem egyirányú, nemcsak a többiek felé irányul, hanem vissza is kell térnie hozzánk. A kölcsönös szeretet „Jézus evangéliumának gyöngyszeme”, ahogy azt Jánosnál olvashatjuk: „Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket” (15,12). Ez Jézus tanításának „a szíve, az evangélium összefoglalása”. Chiara Lubich kifejti: amikor Jézus a földre jött, nem a semmiből érkezett, hanem az égből. „Mint egy migráns, amikor távoli országba megy, alkalmazkodik az új környezetéhez, de mégis, magával viszi saját szokásait, gyakran továbbra is a maga nyelvén beszél. Így Jézus is: alkalmazkodott itt a földön az emberi élethez, de magával hozta – minthogy Isten volt – a Szentháromság életmódját, ami a szeretet, a kölcsönös szeretet. Ezt akarja tőlünk, és így akarja Mária is” – írja Chiara Lubich. Hozzáteszi: Mária, akit Jézus a kereszten édesanyánkká tett, amikor rábízta Jánost, „mint minden jó édesanya, azt akarja, hogy az emberek, az ő gyermekei, szeressék egymást. Szeressék egymást úgy, ahogy Jézus szerette őket, aki az életét adta értük.”

Chiara Lubich emlékeztet rá: az őskeresztények megértették Jézus tanítását a kölcsönös szeretetről, a pogányok meg is jegyezték róluk: „Nézd, hogy szeretik egymást: az egyik kész meghalni a másikért.” Próbáljuk meg tehát mi is szeretni egymást, mindenekelőtt mi, keresztények, igyekezzünk, hogy ez a kölcsönös szeretet legyen egész életünk alapja. „A kölcsönös szeretet pedig mindig megújuló öröm forrása lesz az életünkben, a fény és öröm kútfője, mert a szeretet magával hozza a lélek gyümölcseit.”

Chiara Lubich Szűz Máriát az ég és a föld legnagyobb Királynőjének nevezi, „az emberek, a szentek, az angyalok Királynője, mert itt a földön az Úr szolgálóleányaként teljesen feláldozta önmagát, és ezzel meg tudta tanítani gyermekeinek az egység útját, az emberek egyetemes átölelésének útját, hogy amint a mennyben, ugyanúgy legyen a földön is”. A könyv írója az evangéliumot „a lehető legmagasztosabb és legfelforgatóbb” forradalomnak nevezi. Úgy érzi, Isten tervei között szerepel, hogy korunkban is, amikor oly sürgetően keressük a társadalmi problémák megoldását, „Mária segítsen minket, keresztényeket, egy olyan új társadalom építésében, megszilárdításában, amit felmutatunk a világnak, és amelyben erőteljesen visszhangzik a Magnifikát”.

Chiara Lubich: Mária
Új Város Kiadó, 2017

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria