Cordes érsek amerikai tapasztalatai

Visszatért Rómába Paul Cordes érsek, a Cor Unum Pápai Tanács elnöke, aki azt a feladatot kapta a Szentatyától, hogy tegyen tanúságot a pápa személyes szolidaritásáról, és nyújtsa át az Egyház anyagi segítségét.

Giovanni Perduto, a Vatikáni Rádió munkatársa a Mexikói-öbölben tett látogatásáról kérdezte az érseket:

– Szeptember 10-én indultam a Mississippi deltavidékére, és négy napot töltöttem Baton Rouge, Biloxi és New Orleans környékén. A zsúfolásig megtelt városnegyedekben katolikus közösségeket, és a kitelepített embereket látogattam meg. A pápa követének érkezését hálával fogadták mind egyházi, mind világi részről. Úgy tűnt, a Vatikán az egyetlen állam, amely kormányszinten személyesen küldött követet, hogy meglátogassa a hurrikán sújtotta térséget.

– Az USA mely képviselőivel találkozott érsek úr?
– Találkoztam Louisiana kormányzójával, Blanco asszonnyal, illetve Fed Ellen helyettes tengernaggyal Washingtonban, aki Bush elnök személyes megbízottja, és a szövetségi segítségnyújtásért felelős. Természetesen beszéltem a helyi püspökökkel. Egész idő alatt elkísért McCarrick bíboros, Washington érseke, és a karitász szervezetek vezetőit is felkerestem. Az amerikai karitász, amelynek neve Catholic Charities, a katasztrófa első napja után hatmillió dollárt bocsátott az áldozatok rendelkezésére. Az összeg többek között a nemzeti karitászok gyűjtéséből származott. A látogatásom megint rájuk irányította a figyelmet, és így most könnyebben tudnak adományokat gyűjteni. A pusztítások nagy térségre terjednek ki, az egész országból érkeznek önkéntesek. Az újjáépítés biztosan hónapokat, éveket fog igénybe venni. Látogatásom alatt szörnyű dolgokat tapasztaltam, de ugyanakkor felemelő volt az emberek humanitárius gesztusait is látni.

– Milyen benyomásokkal távozott Amerikából?
– Nagyon sokan, és nemcsak a külföldiek, megdöbbentek a szegénység láttán, amely szégyenletes egy olyan gazdag országban, mint Amerika. Másrészről nem akarom eltitkolni a személyes félelmemet attól, hogy a szuperhatalom elszigetelődhet, és az elszigeteltségből nem is tud kilépni a katasztrófa elleni küzdelem során. Ebben a drámai helyzetben nem szabad elhagynunk az Egyesült Államokat, és ez kötelez bennünket. Nemcsak az egyházi közösséget, vagy a szolidáris érzelmeinket értem ez alatt: ennél többről van szó. Az Egyesült Államoknak a katasztrófa kezelésében tanúsított gyengesége arra ébreszt rá bennünket, hogy el kell vetnünk az előítéleteinket, amelyek szerint az Egyesült Államok egyedül is megoldást talál. A rosszban számomra ott van a remény is, hogy sok ember meglátja, a világ nagyobb, mint az Egyesült Államok! A Baton Rouge-i székesegyházban tartott homíliában, pontos négy évvel a New York-i ikertornyok megtámadása után arról beszéltem, hogy a katolikusoknak minden eseményben, a gyász és a katasztrófa mögött is, meg kell látniuk a hit dimenzióját. A katedrálisban nagy számban összegyűlt híveknek, köztük a New Orleans-ból érkezetteknek is, azt próbáltam meg elmondani, hogy az elvilágiasodás becsap bennünket, mert elválasztja a hitet, a hitünk mélységét a mindennapi életünktől. Ennek ellenére a hit minden pillanatunkat be akarja ragyogni, amelyet megélünk. Isten mindig velünk van, a legsötétebb óráinkban is, bár nem értjük őt meg. A hívőnek soha sem szabad kételkednie, hogy Isten szeret minket. Ebből a meggyőződésből vigaszt nyerünk.

Zenit/Magyar Kurír