Család-fa

Hazai – 2007. december 30., vasárnap | 6:00

A nagyapám gyümölcsfát ültetett: Aranyparment, batult és ponyikot És kanadai kormos renetet. S köztük egy ismeretlen csemetét. Isten nevében keresztelte meg, Adván neki önnön család-nevét. A névtelen fa Reményik-fa lett.

       És nőtt azután és lombosodott,
       Nagy család fölé terebélyesedett.
       És későn érő gyümölcsöt hozott.
       De mikor a következő tavasszal
       Elvirágoztak mind a fák már régen:
       Még mindíg volt belőle pince-mélyen.
       Most nem virágzik már és nem terem,
       Letöredeztek lassan ágai.
       De hogy ne álljon oly reménytelen
       A vén kert egyre ritkuló ölén,
       Vigasztalásul szépen ráfutott
       A vadszőlő, e költői növény.
       Õsz van. Bíborpalást leng most a fán,
       Utolsó díszül fedve fát s nevet.
       Nézem s szemembe könnyű könny szivárog:
       Köszönöm, Istenem, kegyelmedet.

(Reményik Sándor: Család-fa)