A Cursillo Lelkiségi Mozgalom 2. Országos Találkozója Egerben

Hazai – 2012. június 6., szerda | 15:35

Az ország különböző részeiből érkezett cursillósok töltötték meg az egri bazilikát június 2-án, szombaton.  A program szentmisével kezdődött, amelynek főcelebránsa Ternyák Csaba egri érsek volt, jelen volt Székely János püspök, a mozgalom lelki vezetője is.

Ternyák érsek szentbeszédét az István a király című rockopera jól ismert mondatával kezdte: „Veled Uram, de nélküled!”. Idézte a mű szerzőjének a szavait, aki, mikor arról kérdezték, mit is akar jelenteni ez a mondat, ezt válaszolta: semmit nem jelent, de akkor (a mű írásakor) jól hangzott.
 
Az élet döntések és választások sorozata. Döntenünk kell, Istennel vagy nélküle éljük le életünket – mondta a főpásztor. Ma a döntésképtelenség jellemző a fiatalokra, ezért csökken a születések és a hivatások száma. Sokan gyümölcstelen ágak maradnak. Az evangéliumi szőlőtő-szőlővessző képe azt tanítja nekünk, hogy maradjunk egységben az Istennel.
 
„Nélkülem semmit sem tehettek!” – ez a válasz a kérdésre: Veled, Uram, vagy nélküled? Ahhoz, hogy Krisztust sugározzuk, vele kell egységre törekedni, önmagunktól képtelenek vagyunk rá. Az ember természete a bűn miatt állhatatlanná vált, nem tudunk a jó, de sokszor még a rossz mellett sem folyamatosan kitartani. Hozzunk gyümölcsöt a szeretetben, hűségben, türelemben!  Istennel mindenre képesek vagyunk, ezért mondjuk: Veled, Uram, és soha nélküled! – buzdított az érsek.
 
A szentmisét követően Székely János püspök köszöntötte a jelenlévőket, a Cursillo mozgalom néhány jellemző vonását méltatva. Délután tanúságtételekkel és az országos vezetők beszámolóival folytatódott a program. Az eseményről itt tekinthetnek meg képgalériát.

A találkozóról készített videó megtekinthető a Szent István televízió honlapján.

Egri Főegyházmegye/Magyar Kurír