December. 25. Karácsony, ünnepi mise December 29. Szent Család vasárnapja, „B-évben”

December. 25. Karácsony, ünnepi mise

Évekkel ezelőtt Ajándék és titok címmel jelent meg a pápa pappá szentelésének 50-ik évfordulójára a szentatya önéletrajzi írása (1996). A cím egy boldog papi élet összefoglalása, de kitágítva, mondhatjuk, az egész keresztény életünk foglalata is lehet. Ajándékot kapunk, amely titok, de feltáruló valósága képes egy emberéletet betölteni.
1. Charles Dickens egy karácsonyi elbeszélésében különös emberről mesél: aki elvesztette emlékező tehetségét. Ez pedig azt jelenti, hogy meg kellett válnia korábbi érzései, gondolatai, találkozásai, szenvedése és öröme egész elraktározott láncolatától, egyszerre szabadult meg a múlt terheitől, de a jövőjét motiváló terveitől, vágyakozásaitól is. Hideggé, fagyossá vált számára az élet. Az utóbbi évek megtanítottak arra, amit Epikurosz találóan fejezett ki: „Rosszul él, aki mindig csak élni kezd”. Szükséges az emlékezés, mert aki emlékezni tud, az tud remélni is. Karácsony igehirdetése a legboldogabb örömmel lép az emberek elé: Isten emberré lett – emlékezzetek! Az ószövetségi kinyilatkoztatás, Ábrahám, az ősatyák, a próféták, a királyok, a választott nép története nem ért véget, „miután Isten többféleképpen és különböző módon szólt hajdanában… most a végső korszakban Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1-2). Istenben is van emlékezet, folytonosság, ő a múlt, a jelen és a jövő Istene. Szent János evangéliuma kezdetén ünnepélyes (filozofikus) módon állítja: „Az igazi világosság, mely minden embert megvilágosít, a világba jött… Mindannak, aki befogadta, hatalmat adott, hogy Isten fiává legyen” (1,9.12). Ennél nagyobb ajándék nincsen: Isten belenőtt a mi emberi életünkbe, mint gyermek, mint ifjú, mint egy közülünk, ugyanakkor, mint örök Világosság. Mekkora ajándék és mekkora titok!
2. A János-evangélium Prológusa azonban afelől sem hagy kétséget, hogy nemcsak az isteni Ige megtestesülése hatalmas ajándék és titok, hanem a mi életünk, küldetésünk, földi rendeltetésünk is az. Az örökös kérdésekre: mi végre vagyok a világban, miért is születtem, mit kell itt tennem? – kielégítő módon csakis Jézus Krisztusban találhatunk feleletet. Rá azonban nem elég emlékezni, őt be is kell fogadnunk, azaz szerinte, akarata, parancsai szerint kell élni. Ezt ismerték fel a történelem nagyjai, a felfedezők, a kutatók, a forradalmárok és a szentek: életem azért van, hogy kezdjek vele valamit, hogy feltegyem egy nagy célért, hogy odaadjam, hogy szolgáljak vele. Nincs más út: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Lehet, sőt kell szeretnünk a világot, mert Isten is szereti, szeretetében (jókedvében) teremtette és váltotta meg. Így lesznek életünk, felismert és kiművelt képességeink, vágyaink ajándékká, még ha most tükörben és homályosan titoknak tűnnek is.
3. Karácsony üzenete – a jövő üzenete, benne szeretetünk, kapcsolataink, családunk kapnak új erőt, új örömöt. Azoknak, akik folyton Jób panaszait hajtogatják, miért is születtünk erre a világra, Krisztus születése az emberlét alapvető örömét hangoztatja. Igaz, hogy a betegséget, a háborút, a félelmeket nem egycsapásra szünteti meg, de meghirdeti egy olyan ország létét, elközeledtét, amelyben egyetlen madár nem esik a földre a gondviselés tudta nélkül; amelyben aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; amelyben, aki meg is hal, ha hisz, örökké élni fog. A ma született Krisztus az élet Ura, az örökkévalóság távlatában szemléli a mi korlátokkal teli életünket. Ott jutalmaz, vagy büntet, ott nyeri majd el minden a maga végső alakját, ahol „a szeretet nem szűnik meg sohasem!” (1 Kor 13,8) Ez az ajándék, a jövőnk titka tekintetünket a földi élet határain túlra emeli, öntudatot, de felelősségérzetet is kölcsönöz, hogy szerinte tudjunk élni.
A legnagyobb római Mária-templomot, a Santa Maria Maggiore-bazilikát Róma Betlehemének is szokták hívni, mert a főoltár alatt, egy márvány talapzaton álló, 80 kg színezüst ereklyetartóban 5 különböző hosszúságú lécdarabot őriznek, a hagyomány szerint Jézus jászolának ereklyéit. Kedves, de bizonyára a hozzá fűződő kegyelet erősebb, mint e szentföldi faereklyék hitelessége. Az Örök Városban mégis a VII. század óta nagy a tiszteletük, századokon át a pápa ebben a templomban mutatta be a karácsony éjféli szentmiséjét. Lélekben mi is oda zarándokolhatunk, vagy a betlehemi születés bazilikájába, amelyet Nagy Konstantin császár édesanyja, Szent Ilona császárné ékesített, de egyszerűen letérdelhetünk bármelyik kis itthoni betlehemünk előtt, hogy emlékezzünk: életünk ajándék és titok; – köszönet érte a teremtő és megváltó Istennek! Pákozdi István/MK

December 29. Szent Család vasárnapja, „B-évben”

Zeffirelli Jézus-filmjének egyik jól sikerült jelenete az, amikor gyermekek sereglenek Jézus köré és szinte egy hangon kiáltják feléje: „Gyere, Jézus, mesélj nekünk!” Õ pedig leül közéjük, játszik velük, elmeséli a két fiú történetét, a végén a találós kérdéssel, melyik volt engedelmes, melyik engedetlen. Õ annyira atyja, barátja a gyermekeknek, hogy majd kimondja evangéliuma egyik alapigazságát: „ilyeneké a mennyek országa!” (Mt 19,14)
1. Korunk roppant messze került a 127. zsoltár igazságától: „Feleséged olyan házad bensejében, mint a termő szőlőtő; gyermekeid, mint olajfacsemeték asztalod körül” (3), de az Ó- és Újszövetség egész szemléletétől, amely Isten áldásának tartja a családot. Az önzés, a kényelem, a szórakozás, kisebb, jelentéktelen örömök elfedni látszanak a maradéktalan, teljes, kölcsönös szeretetet, az élet továbbadását, azt a boldogságot, amelyet végső soron Isten készít nekünk. Nemesen egyszerű, de mély értelmű szimbolika jelzi a Szentcsalád belső harmóniáját, örömét, kiegyensúlyozott boldogságát. Felmennek a jeruzsálemi templomba, részben az édesanya, a szülés utáni asszony ún. ószövetségi tisztulása miatt, meg az elsőszülött fiúgyermek bemutatása miatt is. Jézusnak minderre nem volna szüksége, mégis megteszik, mert követik századok, ezredek emberi hálaadását, élet-tiszteletét, mélységes Jahve-hitét. Itt a templomban hangzik el azután a két öregnek – mintegy az ősök tiszteletének jeleként – a vigaszt és jövőt nyitó próféciája. A Gyermek mellett fontos helye van az öregeknek, pláne ha szentek és jövőbe látóak; ők is valamiképpen a Szentcsaládhoz tartoznak, így teljes Isten áldása rajtuk.
2. Semmelweis, az anyák megmentője óta (XIX. század közepe) az élet megjelenésével már nem egyenes arányban kell szembenézni a halállal. E hatalmas, az egész emberiség számára a tudományos fejlődésnek, de a Gondviselés ajándékának a hatása kettős: a félelmek, szorongások enyhülése mellett mintha kezdene természetessé válni az új élet megjelenése, az egészséges szülés. Mi több, a gyógyszerkészítmények elterjedése során kiküszöbölhető, egyenesen teher, nem kívánt „átok” a váratlanul megjelenő élet. Sokan felszisszenünk a hit nélküli fogalom hallatán: terhes nő, teherbe esett, a terhesség ideje. Isten eredeti terve, amely az atomkorban sem változik, az élet páratlan küldetése, ajándékozása: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá... Ezért hagyja el a férfi apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy test lesz...” (Ter 1,28; 2,24) A családról alkotott isteni tervet valósította meg Jézus, aki a Szentcsaládban „növekedett és erősödött, bölcsesség töltötte el és Istennek kedve telt benne” (Lk 2,40). Ez a gyermek Istentől akart hivatása, rendeltetése, amelyet édesanyja tápláló szeretete és apja atyai gondoskodása vesz körül. Feltűnő, hogy József neve nem szerepel később a felnőtt Jézus történetében, amikor mindig kifejezetten Istent nevezi mennyei Atyjának. Mindenesetre igaz VI. Pál pápának 1964. januárjában a Szentföldön tett kijelentése: „A názáreti ház Jézus élete megértésének iskolája, vagyis az Evangélium iskolája”, ahonnan minden keresztény családnak is példát és erőt kell merítenie.
3. Világunkban, bármennyre is látjuk a kinyilatkoztatás igazát, nem könnyű visszaszerezni és biztosítani a család helyes öntudatát. A keresztény házasság és család nem alapulhat azon, „ha nem bírjuk, majd szétválunk”, vagy „ha nem megy, hát abbahagyjuk”. Alapja: ha mi mindent megteszünk érte, akkor Isten is mellénk áll, ad erőt a nehézségek elviseléséhez, leküzdéséhez és annál nagyobb az öröm, minél több szenvedést együtt élünk át, közösen vállalunk! Szent Pál apostolnak a Kolosszeiekhez írt levele éppen erről beszél: „Viseljétek el egymást és bocsássatok meg egymásnak!” (3,13) Egy régebbi fordítás szerint: szenvedjétek el egymást! Az igazi szerelem, a hűség, a házas szeretet – áldozatos szeretet, amely Krisztus áldozatából kap erőt, szilárdságot. A családi élet ősi négy sarkpontja, amelyet tudni, ápolni, gondozni kell: 1. a szülői tisztelet, hisz a 4. parancsolat nyomatékosan az isteni kötelességek után és bővítve adja elénk, mitől függ földi életünk és Isten ígéreteinek teljesedése bennünk. 2. nevelni és nevelkedni, hiszen a család az első és legfontosabb nevelőnk, ahol egyszerre hatnak ránk és mi hatunk másokra. Ez a kötelesség rendkívüli mértékben hárul a szülőkre, ezt senki sem végzi el helyettük. 3. alkalmazkodni tanulni, talán ez a legnehezebb. Együttélni, lemondani saját akaratunkról, elfogadni másokét, háttérbe állítani önzésünket. Egy élet hosszúsága is kevés. 4. megtalálni Istent egymásban és a családban. Ehhez ad segítő kegyelmet a házasság mint szentség: Isten akaratát nem kívül kell keresni, mert az mindig zsákutca, hiábavaló fáradozás. Isten ott van, ahol a kereszt, az áldozat, a megértés, a szeretet!
Visszatérve Zeffirelli filmjéhez: Jézus mindannyiunkat, mint gyermekeket akar maga köré vonni – édesapákat, édesanyákat, nevelőket, papokat, nagymamákat, nagypapákat, hiszen ő a családok Ura, ő áldja meg és bátorítja bennünk azt, aminek nem kivesznie, hanem ellenkezőleg, növekednie, fejlődnie kell, hogy miénk legyen a mennyek országa! Pákozdi István/MK