„Devictus vincit – Legyőzetve győz” – Mindszenty-emlékkonferencia Veszprémben

A szimpóziumon megnyitó beszédében Székely János esztergom-budapesti segédpüspök – a konferenciasorozat fővédnöke – hangsúlyozta: Mindszenty XX. századi történelmünk egyik legnagyobb alakja volt. A vértanú bíboros három tulajdonságát emelte ki: szegényekkel és gyöngékkel való szolidaritását, bátorságát-kiállását, valamint mélységes hitét és ebből fakadó sírig tartó elkötelezettségét. Példákat idézett szolidaritás-vállaló magatartására már a kezdetektől. Egészen fiatal papként Zalaegerszegen bevezette azt a szokást, hogy hetente egy napja a szegényeké legyen. Minden szerdán hosszú sorban vártak a rászorulók a plébánia előtt, ő följegyezte, honnan jöttek, s aztán munkatársai kimentek a lakásukra, s amiben tudta segítette őket. Többek között évente 35 szegénygyermeknek a tanulmányait az ő plébániája fizette. Esztergomi beiktatása után mindjárt meglátogatta Budapest legszegényebb  övezetét, az akkori Auguszta-telepet, hogy a szegény emberekkel beszélgessen, keresse, mivel enyhíthet gondjaikon. Különösen felerősödött e tevékenysége a háború után, amikor nagyon sokan éheztek. Sok nyugati segítség, fölajánlás érkezett hozzá, amelyekkel még több segítséget adhatott a rászorulóknak. S mikor valaki fölajánlotta, hogy a háborúban erősen megsérült püspöki palota felújításához segítséget ad, azt nem fogadta el, mondván: amikor a nép éhezik, a palota felújítására ekkora pénzt nem tud rászánni. Egészen egy volt a szegényekkel, átérezte népének fájdalmát. Ez fontos lecke és útmutatás mindannyiunk számára, minden egyházi és közéleti vezető, minden keresztény számára ma is, mutatott rá Székely püspök: Ha hitelesek akarunk lenni, együtt kell éreznünk a leggyöngébbekkel, a legszegényebbekkel.

Mindszenty védelmezte az egyházi oktatást, az egyház szabadságát, a vallás, a lelkiismeret szabadságát. Főpásztori tevékenysége mögött nem valamifajta politikai érdek hajtotta, hanem mély hite. Adventben és nagyböjtben hetente kétszer kenyéren és vízen böjtölt. Igen gyakran nem feküdt az ágyába, hanem az ágy mellett a földön aludt. Óriási munkabírással dolgozott reggeltől estig. Végül esztergomi beiktatási beszédét idézte, amely napjainkhoz is szóló üzenet: „Legyünk mi most az imádság nemzete! Ha újból megtanulunk imádkozni, úgy, ahogy eleink imádkoztak, lesz honnét erőt és bizalmat merítenünk. Én is a magyarok imahadjáratában, és édesanyám mostantól még szorosabbra fogott rózsafüzérében bízom. Ne veszítsétek el bizalmatokat, tartsuk meg a mi reménységünk rendíthetetlen vallását”.

A konferencián Soós Viktor Attila történész, a Mindszenty Társaság titkára a kommunista diktatúra Mindszenty József bíboros elleni támadásainak, majd meghurcoltatásának stációit elemezte, Miklós Péter történész a kommunista diktatúrák keresztényüldözésének sajátosságait tárta a hallgatók elé. Horváth Attila jogtörténész pedig az egyház elleni diszkriminatív intézkedések sorában szólott többek között a hitoktatás iskolai kiszorításáról, a hittanos diákok megaláztatásáról, s azokról a nevelési eszközökről, amelyekkel az ateista-kommunista ideológiát kellett a tantárgyi koncepcióba beépíteniük módszeresen a pedagógusoknak. Szólt a szerzetesek ellen irányuló intézkedésekről, a betegápoló szerzetesnővérek kitiltásáról a kórházakból, az egyház megosztása érdekében megindított papi békemozgalomról, az Állami Egyházügyi Hivatal kialakításáról, a kommunista korszak politikai rendőrségének a koncepciós perek lefolytatásában kifejtett szerepéről.

A konferencia második részét Márfi Gyula érsek nyitotta meg, aki Mindszenty kései utódjaként a püspöki székben nagy szeretettel, megbecsüléssel idézte elődje emlékét. A vértanú főpásztor 1944. március 29-én lett Veszprémben püspök s 1945. október 6-áig, esztergomi érsekké kinevezéséig volt vezetője a Veszprémi Egyházmegyének, amely akkor a mainak a duplája volt területét tekintve. Egy másfél évet volt Veszprémben, s ebből is félévet gyakorlatilag börtönben, fogságban töltött – a veszprémi várbörtönben és Sopronkőhidán -, de azalatt az alig egy év alatt is 34 új plébániát és 11 új iskolát alapított, s végiglátogatta az egyházközségeket is. Majd Mindszentyről, mint az anyaság védelmezőjéről szólott, aki mély fiúi szeretettel ragaszkodott édesanyjához és nagy megbecsüléssel írt az anyákról, akiken nemcsak a család fenntartása, hanem bizonyos értelemben a nemzet fenntartásának felesőssége is nyugszik. Megrendítő, lélekig ható előadásában a főpásztor Dsida, Vörösmarty, Radnóti, József Attila, Reményik Sándor, Babits verseit idézte mondandója illusztrálására. Befejezésül Mindszenty hazaszeretetét méltatta. Idézte, hogy mikor el kellett hagynia hazáját, a határ menti hegyekből tekintgetett át Magyarországra, mint Mózes a Nébó hegyéről, ahonnan Izrael földjére látott, de ahová már nem mehetett be. Fáradhatatlanul járta Dél-Afrikát, Amerikát, Ausztráliát, s mindenhol erősítette a magyarokat hitükben és magyarságukban, mondta.

A konferencia zárásaként Kovács Emőke és Molnár Imre történész a litéri Bódi Mária Magdolna gyári munkáslány és Esterházy János felvidéki keresztény politikus vártanúságát idézték fel, rámutatva: a keresztényüldözésnek sokféle változata van.

Toldi Éva/Magyar Kurír