Duna-szentelés Budapesten

Hazai – 2014. január 7., kedd | 8:55

Vízkereszt alkalmából 2014. január 6-án Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Egyházmegye püspöke a Batthyány téren megáldotta az ország egyik fő folyójának, a Dunának a vizét.

A főpásztor a vízszentelés után mondott beszédében kiemelte: Vízkereszt ünnepe fel kell hívja figyelmünket arra, melyet nem szabad soha elfelejtenünk, hogy Isten velünk van mindig. Majd hozzátette: Miként a Duna megáldott cseppjei szétáramlanak, de az áldás rajtuk marad, ugyanígy most mi is visszatérünk hétköznapjainkba, ám az áldás ott marad rajtunk is, mely be kell töltse életünket.
A szertartás végén Kocsis Fülöp püspök a megszentelt Duna vizével megáldotta a hozzá járuló híveket.

Fotó: Thaler Tamás

gorogkatolikus.hu/Magyar Kurír