Economist: trendi tradicionalistának lenni a katolikus fiatalok közt

Kitekintő – 2012. december 14., péntek | 11:35

Miközben a II. Vatikáni Zsinat óta csökken a rendszerint misére járók száma, egyre többen járnak tridenti misére, főleg fiatalok – írja az Economist.

Mint a lap kifejti: A vasárnapi miselátogatók száma az 1960-as 1,8 millióról a felére csökkent Angliában és Walesben, a hívek átlagéletkora pedig 52-re emelkedett az 1984-es 37-ről. A francia katolikusoknak csak 5, az olaszoknak csak 15 százaléka jár rendszeresen misére.

Eközben Anglia és Wales Latin Mise Társasága, amely 1965-ben alakult, ma ötezer tagot számlál, Míg a két országrészben 2007-ben összesen 27 tridenti rítusú misét tartottak hetente, ma már 156-ot celebrálnak. Az Egyesült Államokban az 1991-es 60-ról 420-ra emelkedett a heti rendszerességgel megtartott régi rítusú misék száma. (Természetesen Rómával egységben lévő tradicionalistákról van szó.)

A londoni tradicionalizmus központjában, a Brompton Oratoryban hetente 440-en vesznek részt a tridenti liturgián, ami kétszer annyi, mint amennyien egy novus ordo szerint bemutatott misére mennek el vasárnap átlagban. A nők vállra hulló csipkefejkendőt, a férfiak öltönyt viselnek.

Azonban ne gondoljuk, hogy pár zsinatellenes idősről van csupán szó: a gyülekezet fiatal és nemzetközi – hívja fel a figyelmet a neves angol gazdasági lap. A tradicionalista katolicizmus az evangelikál kereszténység mellett a másik virulens keresztény irányzat, ami egyre többeket vonz, leginkább olyanokat, akik még nem is éltek a II. Vatikáni Zsinat idején, ami „megpróbálta megfiatalítani az Egyházat”. A tradicionalizmusnak még olyan országokban is jelentős tábora van, mint Dél-Afrika, Hongkong és Fehéroroszország. A Juventutemnek, a régi rítusú mise iránt elkötelezett fiatalokat tömörítő szervezetnek tizenöt országban van tagszervezete (köztük Magyarországon, a Szent Mihály Laikus Káptalan), s több bíboros támogatását élvezi. A tradicionalisták pedig egyáltalán nem régimódiak: kiválóan és hatékonyan használják az internetet, a blogokat, a közösségi médiát.

Ezek a csoportok sok ellenkezéssel találkoztak az Egyházon belül is, amin némileg enyhített, amikor XVI. Benedek pápa liberalizálta a régi rítusú mise bemutatását a Summorum pontificum motu proprioval. Általában ugyancsak a tradicionalista katolikusok erősítik az anglikán egyházból áttérő csoportok és főleg papjaik, akik a pápa által felállított anglikán ordinariátusokban találtak otthonra, s akiknek a megszokott anglikán liturgiájukhoz nagyon közel áll a tridenti rítus – mutat rá az Economist.

Timothy Radcliffe, a brit domonkos rendtartomány egykori vezetője szerint a tradicionalista mozgalom az ő generációjára jellemző „trendi liberalizmus” elleni reakció.

Magyar Kurír (szg)

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!