Egy szót se szólva térdepelt,
Csak a szél dala húzta még szomorúbbra
Az üvegablak komoly szentjeinek ajkát,
Vagy láthatatlan szárnyak suhogása.
Nem angyalok, csak denevérek, a tető alatt.
Térdepelt hosszan, a csöndre ügyet se vetve, S meglátta, amint a sötét töviskoronában Felizzik a szeretet, s a száraz fán Egy emberi test gyümölcse felaranylik.