Egy kapucinus a menekültekért Elefántcsontparton

A Zouan-Hounien-t Toulepleu-val összekötő út Elefántcsontpart nyugati felén, a libériai határ mentén vezet. Eső után, amikor „Isten megáldotta a földet” – ahogy az itteniek mondják –, a vörösagyagos talajt sárfolyások és vízzel teli kátyúk tarkítják. Csak négykerék-meghajtású járművel járható. A volánnál az őszülő szakállú Jean-Louis atya, a kisebb testvérek kapucinus rendjének papja, a zouan-hounieni katolikus misszió tagja ül.

Az Elefántcsontparti Köztársasági Erők áprilisi támadása óta a kapucinus pap rendszeresen végigmegy ezen az úton, hogy a menekülteket segítse. Az ENSZ Fejlesztési Programjával együttműködve élelmet és vetőmagot oszt a polgárháború elől elmenekült lakosoknak. „Áprilisban 50–60 család élelmezését biztosítottuk, júliusban ez a szám 6 ezerre ugrott, augusztusra elérte a 9 ezret, októberre pedig átléptük a tízezres határt.”

Ezen a vidéken, mely Afrika egyik utolsó érintetlen esőerdejének ad otthont, fantomfalvakról, azonnali kivégzésekről, rendszeres mészárlásokról, fosztogatásokról és erőszakról szólnak a hírek. Hasonló a helyzet, mint Duékouéban, abban a városban, ahol a jelenlegi elnököt, Alassane Ouattarát hatalomra segítő Köztársasági Erők márciusi támadása során több száz embert mészároltak le.

Az úton a pap békés aranyásók mellett halad el. Intenek egymásnak, váltanak pár szót. A kapucinusokat mindenki ismeri. A terület mezőgazdasági fejlesztéséért végzett munkája miatt a zouan-hounieni katolikus misszió évek óta ismert ezen a vidéken. Az ENSZ Fejlesztési Programjával együttműködve mezőgazdasági eszközökkel, vetőmaggal és műtrágyával látják el a lakosságot.

A terepjáró továbbhalad, ügyelve, nehogy egy árok mélyén vagy egy kaucsukfa törzsének ütközve végezze útját. Az úton egymást érik a katonai sorompók. A pap mindegyiknél megáll, köszönti a „parancsnokot”, és elmondja, hova tart és milyen célból. Amikor a terület biztonságáról érdeklődik, minden sorompónál ugyanazt a válasz kapja: a terep tiszta. „És ki a felelős az erőszakos cselekedetekért?” „A libériai zsoldosok” – hangzik a válasz. A katonák egyetlen szót sem ejtenek sem a Köztársasági Erőkről, sem a yacouba (a Zouan-Hounien környékének uralkodó népcsoportjához tartozó) felkelőkről, akik szintén rengeteg kárt okoznak ezen a vidéken.

Az autó egy apró piac mellett megáll, és felvesz két helybélit, akik segítenek a papnak a munkában. A falusiakat egy friss hír nyugtalanítja: éjjel a libériaiak megtámadták a parasztok egyik közeli táborhelyét. A rajtaütés során egy nő meghalt, fejbe lőtték. A következő sorompónál egy újabb „parancsnok” tagadja a hírt. „Csupán két, fiatalokból álló csoport esett egymásnak, és néhányan a levegőbe lőttek. Egy eltévedt golyó lyukasztotta át a nő fejét” – magyarázza a sorompót őrző katona.

Ezt jelenti hát az, hogy „a terep tiszta”. A Köztársasági Erők ura a helyzetnek, nincs veszély. Ezt szajkózzák egymást túlharsogva a politikai és a katonai erők, hogy meggyőzzék a menekülteket, térjenek vissza szülőfalvaikba. Az ország nyugati részén ez a visszatérés tényleg kardinális kérdés.

Míg Elefántcsontpart többi része már pontot tett a háború végére, a nyugati országrészről ez messze nem mondható el. Már a számukat sem tudják azoknak a lakosoknak, akik március óta bevették magukat a bozóterdőbe, hogy kimaradhassanak a Gbagbo-pártiak és a Köztársasági Erők összecsapásaiból. „Szörnyű dolgokon mentek keresztül – mondja el az atya. – Folyamatos terror alatt élnek, egyszer a zsoldosok, máskor a felkelők célpontjaiként. A bozótosban viszont az éhhalál vár rájuk. És ott sincsenek biztonságban: védtelenek a banditák és a vadállatok támadásaival szemben. Teljesen kilátástalan a helyzetük. És mivel elhagyták a gazdaságukat, ha visszatérnek, az elvadult földeken teljesen elölről kell kezdeniük mindent.”

Néhány méterre a toulepleu-i alprefektusi hivataltól a pap befordul az erdőbe. Fantomfalvakon hajt keresztül, ahol csak néhány kutya és disznó kóborol őrizetlenül az elhagyott magtárak, tárva-nyitva álló kunyhók, szennyezett kutak között.

„A Toulepleu körül található 60 falu 90 százalékát érte támadás” – mondja Marcel Thiehi Koueyyon népszámláló biztos, Jean-Louis atya egyik segítője. Áprilisban voltak olyan falvak, ahol csak 10–12 ember lézengett: a Köztársasági Erők katonái, akiket azért küldtek oda, hogy gondoskodjanak a menekültek biztonságáról… A terepjáró N’Guiglóban áll meg. A falusiak félénken közelednek. Felismerték a pap alakját. Jean-Pierre atya megnyugtatja őket, nyilvántartásba veszi az újonnan érkezetteket, és megmondja, mikor érkezik a következő élelmiszer- és vetőmagszállítmány.

Ezután Péhébe indul, néhány kilométerre Toulepleu-től. A templom udvarán parkol le, és a falusiak hamar köré gyűlnek. Vannak köztük ismerősök, de akadnak újak is. Senki nem ejt szót az itt lezajlott drámai eseményekről. A pap megnyugtató jelenléte és az élelmiszersegély lassan visszacsalogatja a családokat a faluba. „E nélkül a segély nélkül a legtöbbünk éhen halt volna a bozótban” – mondja Maxime, Péhé egyik lakosa. A falusiak visszatérése a földjeikhez elengedhetetlen ahhoz, hogy a lakosság kijusson abból a rendkívüli szegénységből, amibe április óta süllyedt. „Mára Péhé falu lakosságának 60 százaléka visszatért” – zárja a szót Jean-Louis atya bizakodva.

Magyar Kurír

Forrás: La Croix