…egy püspököt, egy szervezőt és egy orvost a Márianosztrai Ifjúsági Gyalogos Zarándoklatról

Udvardy György esztergom–budapesti segédpüspök

– Püspök atya először vett részt a márianosztrai zarándoklaton?
– Igen. Már nagyon sokszor szerettem volna, de eddig még nem sikerült. Többször hívtak már püspökként is, de csak röviddel a zarándoklat előtt, amikor már nem tudtam eljönni. Az idei alkalmat egy évvel korábban lefoglaltuk… Jövőre is szívesen eljövök, akár csak egy misére, de remélem, hogy végig ott tudok majd lenni.

– Milyen élményekkel járta végig az utat püspökként, és első résztvevőként?
– Nekem ez a zarándoklat nagyon szép egyházélmény volt, titokban vágyakoztam is erre: jelen voltak a paptestvérek, fiatalok, családosok kisgyerekekkel. Püspökként azt éreztem a zarándoklat több pontján, hogy a zarándok egyházat jelenítjük meg: úton vagyunk, a résztvevők sokfélék, de a célunk ugyanaz, eszközeinket pedig egyházunk adja nekünk tanításával, a szentségekkel, a bűnbocsánattal, a közösségi tapasztalattal, és azzal, hogy ebből az élményből szolgálni akar küldeni bennünket, arra a helyre, ahonnan érkeztünk.

– Sokat beszélgetett a fiatalokkal? Õk nyitottak voltak a találkozásra?
– Igen, igen. Minden nagyobb megálló után szándékosan egy másik csoporthoz csatlakoztam, hogy legyen alkalom a beszélgetésre. Ez nekem is jó volt, és a fiatalok valóban akartak beszélgetni, kihasználták az alkalmat, helyesek voltak, sok kérdést tettek fel nekem, sőt még gyónásra is sor került.

– A mottó – Van képed? … a jövődről – hogyan jelent meg a zarándoklat során?
– Nagyon fontos téma, hogy hogyan gondolunk a jövőre, s melyek azok az elemek, amelyek meghatározzák azt. A szervezők ügyesen emelték ki azokat a biztos pontokat, amelyek egyházunk tapasztalatában régóta benne vannak, mint a lelkiismeret nevelése, az egységre való törekvés, vagy az, hogy hogyan tudunk jelen lenni a másik számára. Fontos a fiatalok segítése az élethivatás döntésében, vagy éppen a szentek példájának felmutatását. Azt gondolom, hogy ezek az elemek a zarándoklat végére kerek egésszé álltak össze. Bár a zarándoklat konkrét előkészítésébe nem is lenne lehetséges, de a témafelvetés kidolgozásába szívesen bekapcsolódnék jövőre.



Gödölle Márton atya, a szervezőcsapat tagja

– Miben volt más az idei zarándoklat és az előkészítés?
– Ebben az évben nagyobb lendülettel fogtunk neki az előkészítésnek, mint a korábbi esztendőkben, ami annak is köszönhető, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Ifjúsági Bizottsága elhatározta: szeretné ezt a zarándoklatot újra a magyar katolikus ifjúság kiemelt rendezvényévé emelni. Részben azért, mert idén a Székesfehérvári Egyházmegye Szent Imre-esztendőt hirdetett a magyar ifjúság védőszentjére emlékezve, részben pedig azért, hogy visszaadja régi fényét a 28 éve ismétlődő eseménynek, és újra példaként állítsa a fiatalok elé ennek zarándoklatnak a hagyományait, lelki, spirituális keménységét, feszességét. Balás Béla püspök atya sokszor hangsúlyozta mostanában, hogy a magyar ifjúságnak, a magyar kereszténységnek újra tanulnia kellene egy kis vagányságot, egy csipetnyi keménységet, életrevalóságot. Ezt a zarándoklatot is próbáltuk úgy megszervezni, hogy ennek megfeleljünk, és egy jobban előkészített, flottabbul, olajozottabban lebonyolított zarándoklatot vehessenek részt a fiatalok.

– Hány fiatalra számítottatok?
– A korábbi esztendőkben annak voltunk a tanúi, hogy évről évre kevesebb zarándok jött el. Most már előre úgy terveztük, hogy idén többen jönnek majd a zarándoklatra, legalábbis ez volt a reményünk. Tavaly közel 170-en voltunk, idén pedig örvendezve látjuk, hogy a nagyobb méretű kampánynak, figyelemfelhívásnak meglett a gyümölcse, és több mint 220 fiatal gyalogolt velünk. Annak is nagyon örültünk, hogy újra sikerült néhány lelkes, tenni vágyó szolgálatkész fiatalt bekapcsolni már az előkészítés munkálataiba, illetve a zarándoklat során a napi feladatokban való segítésre.

– Hányadszorra veszel részt a márianosztrai zarándoklaton?
– Tizennegyedszer vagyok itt, ami a 28 alkalomhoz mérten nem túl sok, de a korábbi esztendők is mind itt vannak a szívemben.



Löcher Zsuzsa orvos

– Te mint orvos, aki az egész úton mások szolgálatában álltál, bevetésre készen, milyen élményekkel zarándokoltál?
– Tizenkettedszer vettem részt a zarándoklaton, néhány éve vállaltam el az orvosi biztosítást. Már évekkel ezelőtt rájöttem, hogy bizonyos rendezvényeken sokkal jobban érzem magam, ha közben dolgozom is, tehát egyfelől részt veszek a programon, másfelől vigyázok az emberekre. Ha elvállalok egy ilyen biztosítást, egy idő után úgy érzem, mintha azok az emberek az én falum lennének. Attól, hogy felelősséget vállalok értük, jobban érzem magam. Ha valaki segítségért jön hozzám, nekem is jó, hogy segítek. Ha úgy megy el, hogy javult az állapota, elmúlt a panasza, vagy egy pszichés probléma esetén meg tudtam nyugtatni, akkor én érzem jobban magam tőle. Az embereket pedig sokszor már az is megnyugtatja, amikor odajönnek egy ragtapaszért, hogy tudják, van segítség, ha netán baj van.

– Így is részt tudsz venni a zarándoklaton? Tudsz a lényegre figyelni?
– Nem mindig. Például este a tábortűznél valaki odalépett hozzám, hogy menjek segíteni… azután később megkérdeztem a többiektől, hogy mi volt az a játék, amiről lemaradtam. A szentmise alatt például ott van a tudatomban, hogy ha valaki rosszul lenne, nekem kell felugrani. Tehát nem biztos, hogy minden szituációban teljesen el tudom magam engedni, de erre is csak azt tudom újra mondani, hogy ha az ember úgy érzi, szükség van a munkájára, akkor ettől jól érzi magát.

– Van olyan személyes élményed, amit elmondanál?
– Tavaly egy néninek megsérült a karja, és mielőtt most elindultunk, odajött hozzám, s mondta, hogy meggyógyult a keze, és visszahozott nekem valamit. Azt a háromszögletű kendőt adta vissza, amivel elláttam a karját, és figyelmeztetett, hogy óvatosan nézzem majd meg, mert találok benne valamit. Egy kis meðugorjei szobor volt benne…

Horánszky Anna/Magyar Kurír