Egy rabbi és egy pap a Ferenc pápa-jelenségről

Eric Yoffie rabbi arról ír a Huffington Postban, hogy Amerika erősen vágyik Isten, az erkölcsi vezetés és a példaképek után, Ferenc pápa pedig enyhíti ezt a vágyakozást.

Yoffie rabbi helyesen látja a rossz spirituális közérzetet is az Egyesült Államokban – írja Longenecker. Az emberek kételkednek az ország jövőjében, cinikusak a vezetőkkel szemben, az intézményes vallás látszólag összeomlik – mindez egy hit és remény nélküli, sivár jövő felé mutat. És ekkor jelenik meg Ferenc pápa.

Yoffie leszögezi: „Nem csupán az amerikai katolikusok között 90 százalékos a pápa támogatottsága, hanem általában is: négyből hárman elismeréssel tekintenek rá. Pápasága kezdetén még azt lehetett feltételezni, hogy a megválasztása körüli izgatottságot csak a média idézte elő, és hamar elmúlik. Most azonban, 10 hónappal később, már világosan látszik, hogy valami többről van itt szó. Mi magyarázhatja azt a szeretetet és tiszteletet, ami ezt az embert övezi – aki pedig a lehető legintézményesebb egyházi személy, a világ legnagyobb egyházi bürokráciájának vezetője?”

A rabbi helyesen látja azt, hogy a Ferenc-jelenség nem pusztán abból áll, hogy a baloldaliak örülnek annak, mintha az Egyház is az ő irányukba mozdulna el. Sőt, nem is csupán Ferenc pápa stílusának újszerűségéről van szó. A mélyebb rétegekben történik valami. Mi vonzza a tömegeket? Yoffie rabbi a lényegre tapint, amikor ezt írja:

„Azt gondolom, a pápa mélységes hitelessége vonzza az embereket. Az amerikaiak szomjúhoznak példaképekre és olyan tekintélyszemélyiségekre, akik hiteles értékeket és valódi erkölcsöt tudnak felmutatni – és érzik Ferenc pápában, hogy ő meggyőződésből beszél, és valóban azon értékek szerint él, amelyeket tanít. Ezen túlmenően pedig együttérzést és alázatot sugároz, valamint tiszteletet azok iránt is, akik különböznek tőle. Ennek köszönhetően reményt ad a hétköznapok homályában és ingoványában, és tekintetünket a nehéz időkben is az emberiesség felé irányítja.”

Egyetértek a rabbi értékelésével, de ki kell egészítenem. Ferenc pápa mintha túlvinne minket a katolicizmuson – egészen Krisztushoz. Ezalatt azt értem, hogy felnyitja szemünket Jézus Krisztus személyére és karizmájára. Ferencen keresztül a Názáretit látjuk, aki gyógyítja a betegeket, örül a gyermekeknek, megbocsájt a bűnösöknek, és azzal az egyszerűséggel, természetességgel, szabadsággal él, amely a valódi szentségből fakad. Jézus nemcsak mézes szavakat mondott. Ecettel is ízesítette őket, amikor a képmutatókhoz, a gazdagokhoz, a keményszívűekhez és az önelégült hívőkhöz beszélt. Csakúgy, mint Ferenc pápa.

Az evangéliumnak ez a frissessége, amit Ferenc pápa mutat meg nekünk – ez vonz olyan sok embert rendkívüli erővel. Amikor azt mondom, hogy túlvisz minket a katolicizmuson, egészen Krisztushoz, ez az azt jelenti: mindezt úgy teszi, hogy nem tagad meg semmit a hit teljességéből. Azt, hogy „túlvisz minket a valláson”,  úgy értem: a vallás által magához Krisztushoz visz minket, aki hitünk szerzője és beteljesítője. Más szavakkal: abban segít nekünk, hogy katolikus hitünket egyedüli céljának megfelelően éljük meg – hogy megismertesse velünk Krisztust, a mi Urunkat.

Mint már mások is észrevették, Ferenc pápa hűséggel, okossággal, szeretettel fordítja cselekedetekké mindazt, amit két elődje tanított. Mint azt számtalanszor említette: ő „az Egyház hűséges fia”. Ezért az új évben is arra számíthatunk tőle, hogy szilárdan kitart az egyházi tanítása és erkölcsi útmutatásai mellett, miközben folytatja a kiengesztelődés, a befogadás és az együttérzés szolgálatát. Szavaiban és a tetteiben továbbra is Jézus Krisztusra mutat, az egyház keretein belül.

Úgy vélem: ahogy belép pápasága második évébe, a mézeshetek ideje véget ér. Azok, akik bebetonozott pozícióikban eddig biztonságban érezték magukat, most talán kicsit elbizonytalanodhatnak. Azok a katolikusok, akik nem szeretik az új pápát, és nem bíznak benne, lehet, hogy nem tudnak egyetérteni vele, és engedetlenek lesznek. Sokan, akik az egyházon kívül állva eddig rokonszenveztek Ferenc pápával, hamarosan rádöbbennek, hogy ő mégiscsak pápa, és csalódottan veszik tudomásul, hogy ragaszkodik a katolikus erkölcsi tanításhoz és a dogmákhoz. Sokan azok közül, akik most elismerik őt, könnyen meggondolhatják majd magukat.

A történet azonban nem pusztán erről szól. Én azt hiszem, Ferenc pápasága gazdag gyümölcsöket terem majd. Már most látni, hogy papok és hívek egyaránt figyelmesen hallgatnak hívására. Igyekeznek még felül is múlni őt az új utak keresésében. Az új evangelizáció szinte hólabdaként halad, és Ferenc pápa irányításával Jézus Krisztus örömhíre – amely jelen van a katolikus hit teljességében – visszhangozni fog az egész földön, elhozva az új tavaszt, amelyre egyházunk és világunk oly nagyon vágyakozik.

Aleteia/Magyar Kurír
(vn)