Egy reneszánsz főpapra emlékeztek

Verancsics Faustus Verancsics Antal esztergomi érsek unokaöccse, ifjúkorában főpap-nagybátyjánál nevelkedett Pozsonyban, majd Padovában, a kor egyik leghíresebb egyetemén tanult. Életének és tevékenységének jelentős része Magyarországhoz kötődik.

Kezdetben katonai pályára készült. 1579 és 1581 közt Veszprém várkapitánya volt, s ez döntően meghatározta további érdeklődését. A fontos végvárban számos technikai kérdés megoldására kényszerült, többek közt erődítési és élelmiszertartósítási feladatai merültek fel, s ez a technika irányába fordította az érdeklődését. Veszprémi várkapitányként a püspökség birtokainak kormányzójává nevezték ki.

Felesége halála után, 1594-ben megvált szolgálatától, és Velencében az egyházi rendbe lépett. 1598-ban csanádi püspöki kinevezést nyert, s ebben a minőségében a magyar királyi tanács tagja lett. Mivel egyházmegyéje török uralom alatt volt, főpapi tevékenységet nem folytathatott, hanem királyi hivatalnokként tevékenykedett; II. Rudolf királyi titkára lett.

Az udvarban lehetősége nyílt átlátni kora társadalmi és vallási küzdelmeit, az ellenreformáció kibontakozását. Aggodalommal szemlélte a magyarországi katolicizmus kisebbségbe szorulását a reformáció felekezeteivel szemben; tájékoztatta V. Pál pápát a katolikus vallás hazai helyzetéről, megújításának lehetőségeiről, sürgetve a katolikus reformot. A Habsburg-udvar ugyan fontos szerepet szánt neki az 1599-ben meghódított erdélyi fejedelemség katolizálásában, felajánlva a gyulafehérvári püspöki széket, ő azonban (mint azt később a pápához intézett emlékirataiban kifejtette) nem értett egyet az erőszakos ellenreformációval, s a terv amúgy is kútba esett 1604-ben a Bocskai-felkeléssel. Bár a szembenálló felek igyekeztek őt maguknak megnyerni, inkább az önkéntes száműzetést választotta, és Itáliába költözött, s különböző kifogásokkal elhárítva a pápai visszaküldő és a Habsburg visszahívó rendeleteket, ott is maradt 1617-ben Velencében bekövetkezett haláláig.

Életének utolsó éveit a tudománynak szentelte. 1616-ban Velencében jelentette meg egyszerre két könyvét: bölcseleti munkáját, a Logica nova-t (Új logika), valamint a találmányainak vázlatos leírását és rajzait tartalmazó Machinae novae (Új gépek) című írását. A nevéhez fűződő találmányok közül a legjelentősebb a szélturbina és az ejtőernyő. Emellett a történetírásban is maradandó értékeket hozott létre, s ötnyelvű (latin, magyar, olasz, német, horvát) szótára is egyedülálló alkotás. Verancsics Faustus személyét mint a közép-európai humanizmus egyik tudós polihisztorát tartja nyilván a magyar tudománytörténet, s mint rendkívül művelt, sokoldalú magyar főpapot az egyház.

A bronz emléktáblát jelképesen a középkori eredetű várfal maradványán helyezték el. Az ünnepségen részt vett és méltatta az ünnepelt munkásságát Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes és Ante Zupanovic, Sibenik polgármestere, utalva a két nép összefonódó történelmére és jelenkori együttműködésére. „Verancsics Faustus reneszánsz ember volt, teljes életet élt, püspök volt, nyelvész és várkapitány, feltaláló – irigykedve nézzük a mai többnyire egydimenziós életpályák láttán. Úgy volt hívő, hogy innovációval foglalkozott, s úgy volt európai, hogy közben elkötelezett volt nemzete iránt” – fogalmazott ünnepi beszédében a miniszterelnök-helyettes.

Az emléktáblát, amely a püspök-tudós találmányát, az ejtőernyőt mutatja be, Dienes Attila szobrászművész készítette. Az ünnepség koszorúzással zárult.

Toldi Éva/Magyar Kurír