Egy római gyermekkórházban mutatták be Ferenc pápa könyvét

2016. március 20. vasárnap 20:00

A „L’amore prima del mondo”, magyar nyelven „Kedves Ferenc pápa!” címmel megjelent könyv példányait személyesen dedikálta a Szentatya a Vatikán által fenntartott Bambino Gesú Gyermekkórház részére. A kötetet március 10-én mutatták be a gyermekkórházban.

Ferenc pápa a következő mondatot írta a kötetekbe: „Minden gyermeknek a Gyermek Jézus Kórházban és azoknak, akik szeretően gondoskodnak róluk.”

A könyvet Antonio Spadaro SJ mutatta be a kórházban, aki segített a pápának válaszai előkészítésében, miután a világ minden tájáról kérdéseket küldtek neki a gyerekek. Federico Lombardi, a Szentszék Sajtótermének igazgatója is részt vett az átadón.

„Lényegében mi vagyunk a pápa kórháza és a gyermekeink a pápának is a gyermekei! Milyen gyakran kell orvosainknak, nővéreinknek, önkénteseinknek a gyerekek olykor nehéz, tragikus kérdéseire felelniük. Talán a pápa válaszai segítenek majd nekünk” – mondta Mariella Enoc, a kórház igazgatója.

A kiadó a pápa által aláírt példányon túl ötszáz példányt adományozott könyvéből a gyermekkórháznak.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kövesse a Magyar Kurírt a Facebookon is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk
Címkék: Ferenc pápa
Vezető híreink - olvasta már?
palanki-ferenc-a-foci-megtanit-arra-hogy-az-eletben-is-egymasert-jatsszunk
Palánki Ferenc: A foci megtanít arra, hogy az életben is egymásért játsszunk

Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök még papi pályája elején is igazolt focista volt, és a papi futballválogatott tagjaként most is pályára lép olykor. Labdarúgó-válogatottunk parádés szereplése kihagyhatatlanná tette, hogy megkérdezzük, miként vélekedik a magyarok meneteléséről.

2016. június 24. péntek
egyhazmegyei-programok-muzeumok-ejszakajan
Egyházmegyei programok a Múzeumok Éjszakáján

Június 25-én, szombaton kerül sor a Múzeumok Éjszakája elnevezésű országos kulturális rendezvénysorozatra, amelyhez több egyházi gyűjtemény, múzeum, oktatási intézmény, templom is csatlakozik. Az egyházmegyei programok közül válogattunk.

2016. június 22. szerda