Egyházmegyei családi lelkinapot rendeztek Szentpéterfán

Hazai – 2016. november 22., kedd | 12:45

A Vas megye nyugati határszélén fekvő horvát falu, Szentpéterfa látta vendégül a Szombathelyi Egyházmegye családjait az advent előtt megrendezett hagyományos lelkinapon november 19-én.


Idén Szent Márton születésének évfordulójához kapcsolódva különleges eseménnyel kezdődtek az egyházmegyei családi rendezvények áprilisban: Pannonhalmán találkoztak a Szombathelyi Egyházmegye és a Pannonhalmi Területi Apátság plébániáihoz tartozó családok.

A lelkinapon a felnőtteket a kultúrházban előadások, a gyerekeket az óvodában és az iskolában kézműves-foglalkozások, játékos programok várták. Amíg adventi koszorúkat, adventi naptárat, angyalkákat készítettek a gyerekek, szüleik Tamás Balázs és felesége, Magdi előadását hallgathatták meg.

Martos Balázs a tékozló fiú történetén keresztül mutatta be egy család életét, a kapcsolatot a családtagok között, és mutatott rá az irgalmasság fontosságára.


A napot a helyi hívekkel közös szentmise zárta Császár István egyházmegyei kormányzó és a részt vevő papok celebrálásával. Martos Balázs szentbeszédében Szent Erzsébetet állította a megjelentek elé példaként. Az Árpád-házi királylány sokat tett az elesettekért, magas tisztségeket is visszautasított. Szerette nemcsak a családját, hanem azokat is, akiknek a gondját viselte. Sokak számára ez oktalanságnak tűnt, de később az emberek számára példa lett. Ma is követendő: szeressük azokat, akik megérdemlik, azokat is, akik nem, és szeressünk mindenkit azért, mert van.

Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria