Egyházmegyei zsinatot hirdetett Beer Miklós püspök

Hazai – 2012. március 20., kedd | 11:24

Beer Miklós püspök március 13-án, a Váci Egyházmegye tavaszi papi rekollekcióján a máriabesnyői Mater Salvatoris Lelkigyakorlatos Házban október 11-ére meghirdette az egyházmegye zsinatát.

Nem akarunk változtatni ott, ahol az egyetemes egyház iránymutatása egyértelmű; de változtatnunk kell ott, ahol a helyi egyház adottságai miatt az Úristen változtatást vár tőlünk – mondta a főpásztor.

Emlékeztetett: a mi nemzedékünk kapta azt az ajándékot Istentől, hogy – évszázadok óta először – felnőtt megtérőkkel találkozhat Európában. A megváltozott körülmények és követelmények között az egyháznak önmagát szórakoztató, zárt társaságból missziós lelkületű, nyitott közösséggé kell válnia; szolgáltatóintézményből szolgáló közösséggé; kőépület helyett élő kövekből álló templommá – hangsúlyozta Beer Miklós.

A Váci Egyházmegye püspöke arra kérte papjait, hogy október 11-éig, a zsinat kezdetéig gondolják végig ezeket a szempontokat, és tegyenek javaslatokat a megvalósításukra; de mindenekelőtt imádkozzanak társaikkal és a hívekkel együtt, a Szűzanya lelkületével, Isten akaratának teljesüléséért.

A rekollekción bemutatkoztak az egyházmegye közelmúltban felszentelt szerpapjai, akik közül többen már plébániát vezetnek, a szükség mellett az egyházmegyét jellemző újfajta gondolkodást is reprezentálva ezzel – hangzott el a máriabesnyői lelkigyakorlatos házban.

A közösségépítés példájaként bemutatkozott a dunaharaszti plébánia, ahonnan Taksonyt és Rákócziligetet is ellátják. Az egyházközséget Láng András plébános és Horváth Bertalan káplán mellett három világi munkatárs is képviselte a találkozón: Pákozdi Richárd és felesége, Varga Erzsébet, valamint Tömösy László.

Gáspár István nagymarosi plébános, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója a június 1. és 3. között, a Billy Graham Társaság szervezésében megrendezendő Reménység Konferencia előkészületeiről beszélt, amelyre a katolikusok is meghívást kaptak. „Mondhatjuk, hogy ez nem a mi rendezvényünk, megtehetjük, hogy nem veszünk részt rajta; de tudnunk kell azt is, hogy igen sok, a katolikus egyházban megkeresztelt ember is ott lesz ezen a konferencián, akikért bizony mi vagyunk a felelősek” – fogalmazott Gáspár István, arra buzdítva a plébánosokat, hogy küldjenek missziós lelkületű segítőket a Reménység Konferenciára.

A rekollekció zárásaként, az őszi egyházmegyei zsinat előkészítésének jegyében Varga Lajos segédpüspök tartott előadást a zsinatok különböző fajtáiról, és azok szerepéről az egyház történetében.

Váci Egyházmegye/Magyar Kurír