Egyháztani válaszok – a Hittani Kongregáció új dokumentuma

Ezeket a kérdéseket taglalja a Hittani Kongregáció most nyilvánosságra hozott dokumentuma, amely a „Válaszok néhány egyháztannal kapcsolatos kérdésre” (Responsa ad quaestiones de aliquibus sententiis ad doctrinam de Ecclesia pertinentibus) címet viseli.

A II. Vatikáni Zsinat nagyrészt az Egyházra vonatkozó tanítással foglalkozott, új lendületet adva a teológia egyháztannak nevezett ága fejlődésének. Az egyházi Tanítóhivatal a Zsinatot követően több alkalommal is nyilatkozott, ha úgy ítélte meg, hogy az Egyházról folyó teológiai gondolkodás pontosítást igényel, vagy figyelmeztetni kell a helyes tanításra. A mostani, kérdés–felelet formába öntött dokumentum célja is annak pontosítása, meghatározása, mit ért a katolikus Egyház néhány olyan ekkleziológiai fogalmon, amelyek gyakran előkerülnek napjaink teológiai vitáiban. A William Levada bíboros prefektus és Angelo Amato érsek titkár által 2007. június 29-én jegyzett irat tartalmát a Hittani Kongregáció rendes közgyűlését követően XVI. Benedek pápa hagyta jóvá.

Az első kérdésnél a Hittani Kongregáció leszögezi, hogy a II. Vatikáni Zsinat nem változtatta meg az Egyházról vallott korábbi tanítást. VI. Pál ezt a Lumen gentium kihirdetésekor egyértelművé tette, kijelentve, hogy az nem másította meg azt, amit az Egyház korábban vallott, csak kifejezésre jutatta, amit azelőtt is megélt, és tisztázta, ami korábban bizonytalan volt.

A második és a harmadik kérdés a Lumen gentium zsinati rendelkezés egyik kifejezésének értelmét kívánja tisztázni. A Zsinat kijelentette, hogy „Krisztus egyetlen Egyháza, melyet a Hiszekegyben egynek, szentnek, katolikusnak és apostolinak vallunk (…) a katolikus Egyházban létezik”. Ez utóbbi kifejezés – a latin eredetiben „subsistit in”, vagyis „fennáll” – pontosan a Krisztus Egyháza és a katolikus Egyház közötti azonosságot hivatott kifejezni. Ezzel a Zsinat azt tanítja, hogy „a Péter utóda és a vele közösségben élő püspökök által kormányzott katolikus Egyházban” lelhetők fenn történelmileg folytonosan és hiánytalanul azok az elemek, amik Krisztus Egyházát az Alapító szándéka folytán jellemzik. A „subsistit in” kifejezés csak a katolikus Egyház vonatkozásában igaz, erre utal a hitvallás szövegében „az egy… katolikus Egyház” kifejezés is. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a katolikus Egyházzal nem teljes közösségben álló egyházakban és egyházi közösségekben ne volna jelen és ne működne Krisztus Egyháza, noha bennük az „alkotóelemek” nem lelhetők fel hiánytalanul.

A negyedik kérdés annak magyarázatát adja, miért alkalmazza a Zsinat az „egyház” kifejezést a katolikus Egyházzal nem teljes közösségben levő keleti egyházakra – közkeletű nevükön az ortodoxokra. Az okot abban kell keresni, hogy ezekben megtalálható mind az apostoli folytonosság és a papság, mind pedig a katolikus tanítás szerint is érvényes Eucharisztia. Ennélfogva ezeket az egyházakat részegyházaknak, a katolikus részegyházak testvéregyházainak lehet tekinteni. Egyetlen hiányosságuk éppen a nem teljes közösség a Péter utóda által vezetett katolikus Egyházzal, ami pedig – a dokumentum megfogalmazása szerint – „nem valami külső jellemzője a részegyházaknak, hanem belső alkotóelemük”.

Végül az ötödik kérdés azt taglalja, hogy ugyanezt az „egyház” címet a zsinati szövegek miért nem alkalmazzák a XVI. századi reformáció nyomán született keresztény közösségekre is. Az előző válaszból is következik, hogy mivel ezek a közösségek nem őrizték meg a szolgálati papság intézményét, és ennélfogva „az eucharisztikus titok eredeti és teljes lényegét”, ezzel az egyház-lét lényegi alkotóelemének is híján vannak.

A dokumentum szervesen illeszkedik a Kongregáció korábbi hasonló egyháztani megnyilatkozásaihoz: a Mysterium Ecclesiae (1973) és a Dominus Iesus (2000) nyilatkozathoz, a Communionis notio (1992) levélhez, valamint a „testvéregyházak” cím használatát pontosító jegyzékhez (2000). Természetesen nem új tanítás megfogalmazásáról van szó, hanem bizonyos visszatérő kérdések pontos megválaszolásáról, és főként a II. Vatikáni Zsinat helyes értelmezéséről. Nem lehet éppen ezért az ökumenikus elkötelezettségben való valamiféle „visszalépésként” sem értelmezni a katolikus Egyház egyedüliségének mostani ismételt megfogalmazását, amit a keresztény egységtörekvéssel foglalkozó Unitatis redintegratio zsinati határozatra történő számos hivatkozás is bizonyít. Ökumenikus szempontból a XVI. Benedek által is gyakran hangoztatott „igazság párbeszéde” részének tekinthető, hiszen a dialógus előfeltétele a saját identitás tisztázása.

Érszegi Márk Aurél/Magyar Kurír

Kép: z.about.com