Egymillió csillag a szegényekért

Hazai – 2010. december 22., szerda | 15:22

A Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű szolidaritási akciója során december 5. és 12. között, egy héten át országszerte 11 egyházmegyében több mint 150 településen gyújtottak gyertyákat a szegényekért.

Az Egymillió csillag nemzetközi szolidaritási akció 1998-ban Franciaországból indult, azóta évről-évre egyre több helyszínen szervezik meg. Az akció célja világszerte közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultak felé.

Az akció keretében a karitász önkéntesei és munkatársai tetszőleges összegű adományért gyertyákat adtak a járókelőknek; minden mécses egy-egy rászorulót jelképez. Idén december 5. és 12. között a Katolikus Karitász 11 egyházmegyei szervezete vett részt az akcióban, így az ország több mint 150 településén gyúltak ki a szeretet lángját szimbolizáló mécsesek. A gyertyákért kapott adományokat a karitász országszerte a hátrányos helyzetűek megsegítésére fordította.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyében 150 ezer forint értékben juttattak élelmiszercsomagokat a rászorulóknak; az Egri Egyházmegyei Karitász 203 ezer forint adományt gyűjtött össze. A Hajdúdorogi Egyházmegyében a gyertyákból befolyt 40 ezer forintnyi adományt hajléktalanok megvendégelésére és élelmiszercsomagok összeállítására fordították. A Kaposvári Egyházmegye Karitász csoportjai 987 ezer forintot gyűjtöttek össze az akció során s ebből az összegből karácsonyi élelmiszercsomagokat állítottak össze és osztottak szét. A Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász 420 ezer forint értékben készített élelmiszercsomagokat, 160 családot segítve ezzel; a Székesfehérvári Egyházmegye munkatársai és önkéntesei 300 ezer forintot gyűjtöttek össze a gyertyákért adott adományokból, amiből tüzelőt vásárolnak az egyházmegye rászoruló családjainak. A Váci Egyházmegye gyűjtése során 350 ezer forint gyűlt össze; a Veszprémi Egyházmegyében pedig 400 ezer forint értékben állítottak össze karácsonyi élelmiszercsomagokat a rászorulóknak. Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye, a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye, valamint a Pécsi Egyházmegye egyes településein jelenleg is tart még az Egymillió csillag akció.

Az Európai Unióban a 2011-es év Az aktív polgárságot előmozdító önkéntes tevékenységek európai éve lesz, amelynek célja, hogy a bekapcsolódó országok megteremtsék az önkéntes tevékenységeknek ösztönző feltételeit és növelje az önkéntes tevékenységek láthatóságát az EU-ban. A Katolikus Karitász az „Egymillió csillag a szegényekért” rendezvénnyel egyben bekapcsolódott az önkéntesség évébe is, amelyet az év során számos akció követ majd.

Katolikus Karitász/Magyar Kurír