Egységben a Szentlélek erejével

„Istenünk! Az első keresztyéneket hatalmas erővel gyűjtötted össze Jeruzsálem városában a Szentlélek által. Engedd, hogy… hasonlóan mi is bátran együtt legyünk a bizonyságtételben, a béke és a kiengesztelődés jó hírének megélésében…” – szólt a könyörgés a nyitó istentiszteleten Niederhoffer Zoltán református lelkész köszöntője után Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke szolgálatával. Majd a gyülekezet ifjúsága olvasott az ünnepi alkalomhoz és az imahét vezérigéjéhez (ApCsel 2, 42.) kapcsolódó részleteket az ó- és újszövetségi szentírásból.

Igehirdetésében Márfi érsek is ehhez kapcsolódva az első Krisztust követő jeruzsálemi gyülekezet példáját idézte fel, amelynek tagjai egyek voltak az apostolok tanításában. Ez ráirányítja a figyelmet az apostoli küldetésre, mondta, és mindannyiunkat megszólít. Az Úr Jézus mennybemenetele előtt elsősorban azt köti tanítványai lelkére, hogy tanúi legyenek mindenütt a világon. Az apostolok legfőbb feladata tehát, hogy tanúságot tegyenek az Úr Jézus Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról; arról a Krisztusról, aki bűneinkért halált szenvedett és megigazulásunkért föltámadott – mondta. Szent Pál is ezt tartja alapvető kötelességének, küldetésének. Az első pünkösdkor, amikor a Szentlélek leszállt rájuk, s mindnyájan egységben voltak, Péter apostol is tanúságtételre buzdított. A főtanácsban azt mondta az írástudóknak, főpapoknak: Nem hallgathatunk arról, amit láttunk, hallottunk. János első levelében is erről olvashatunk: Amit szemünkkel láttunk, szemléltünk, és amit kezünkkel tapintottunk, az élet végéig hirdetjük nektek.

Mi, akik már kétezer évvel később élünk, mint az apostolok, mégis sokszor kételkedünk, ott bujkál bennünk az ördög, megkérdőjelezzük, hogy találkoztak-e ezek az apostolok valóban a Feltámadottal, mutatott rá. Hiszen azt is olvassuk néha, hogy nem ismerték meg Jézust többen a feltámadása után. Az apostoloknak ugyanis Jézus nem úgy jelent meg, ahogy földi életében látták, vagy ahogy a kereszten szemlélhették. De kétkedésünkre a bizonyos válasz, hogy Saulból Szent Pál lett, Simonból Péter, a hitetelen Tamásból pedig hívő – a feltámadt Jézussal való találkozás után. Kétezer év távolából is biztosak lehetünk abban, hogy Jézus kereszthalála után egészen rendkívüli dolognak kellett történnie, amelytől a tanítványok megváltoztak, jobbakká lettek. A feltámadás után történtekben persze meghatározó szerepe volt a Szentléleknek, hiszen megerősítése nélkül a tanítványok és az első gyülekezetek tanúságtétele nem lett volna elég hatékony. És ez máig érvényes. Márfi érsek végül imára hívta fel az egybegyűlteket, hogy a Szentlélek egységbe kovácsoló erejével tehessenek tanúságot mindig Krisztusról – ma is és a jövőben is.

Az istentisztelet a felekezetek lelkészeinek áldásával zárult.

Toldi Éva/Magyar Kurír