Egyszerre múlandó és örökkévaló az ember – 2007. október 31.

Lelkünk örökkévaló, testünk múlandó. A temetési szertartás szövege azt mondja, hogy míg testünk enyészetnek indul, lelkünket a mennyben örök otthon várja. Ez igaz, de a dolog mégse ilyen egyszerű, ugyanis testünk is fel fog támadni, és akkor az is örökkévaló lesz. Mert amit Isten egynek alkotott, azt nem választja szét, a halál pillanatában sem.

Ha test és lélek együtt képezi az embert, akkor ez mindörökre így van, csak itt van a földi élet és feltámadás közötti átmeneti állapot, amelyről kevés emberi támpontunk van. Biztos az, hogy a halál pillanatában a megszokott életkeretekből kilép az ember, és közvetlenül látja Istent. De az is biztos, hogy kapcsolatban maradunk az anyagvilággal, mert az ember nem válhat anyagtalan lélekké.

Isten teremtette az anyagot is, üdvözíti is, csak más ritmusban, mint a lelket. Akik szent életet élnek, azoknak nem fáj a múlandóság, legalábbis lelkileg. Amikor ránk öntötték a keresztvizet, már megszülettünk az örök életre, de cselekvéssel és szenvedéssel meg kell nemesednünk, hogy Isten közelségét ne terhesnek, hanem magától értetődőnek tartsuk.

Sánta János