Éjféli mise az istállóban

Ez év adventjén W. Balassa Zsuzsa ünnepélyes keretek között a Hortobágyon épülő ökumenikus templomnak adományozta Murillo: „Anya gyermekével” (a Hortobágyra internált családoknak csak „Hortobágyi Madonna” volt) című olajnyomat másolatát, amellyel emléket állít sorstársainak. A kép visszakerült arra a vidékre, ahol 53 évvel ezelőtt az embertelen körülmények között fogva tartott több száz család számára nyújtotta a vigasztalást.

Az olajnyomat másolat jelképesen, az 1950-tól 53-ig tartó Rákosi-diktatúra idején a hortobágyi tanyákon kialakított 12 szigorú, fegyveres őrizet alatt álló zárt táborba internált több ezer család egyedüli reményét, az Istenbe vetett hitét fejezte ki. W. Balassa Zsuzsa beszédében megosztotta a részvevőkkel annak az éjszakának az emlékét, amikor a „Hortobágyi Madonna” körül a legelső éjféli szentmisét tartották Hortobágy pusztájában, az istállóban.

„A Hortobágyi Madonna történet nem legenda, hanem átélt valóság. A Madonna biztató tekintete néhány nemzedéken át egy magyar polgári család csendes otthonának volt a megszokott dísze, mígnem egyszer vadul betört e csendbe a történelem kemény időszaka, amely örökre nyomott hagyott bennünk. Soha nem kaptuk vissza az otthonainkat, az álmainkat, amit elvettek tőlünk. Életünk már másként folytatódott. 1952 júniusának egyik éjjelén csapott le a terror Miskolc több száz családjára. A megrémült emberek gépfegyverek között hordták ki holmijaikat a teherautókra. 18 éves álmodozó diáklány voltam. Sok mindent elfelejtettem már, de ma is élesen él bennem a kép, amikor otthonunk kerti kapujától a teherautóig, a 20 méternyi úton elszántan cipekedve, a rajtam röhögő ÁVH-s legények között mentettem a „Madonnát”. Csoda, hogy nem ütötték ki a kezemből. Borsós-tanyán kötöttünk ki. Onnan kezdve végigkísérte az életemet.

Első tömegszállásunkon a háromszáz fős nagyhodályban (a mai Madárkórház épülete) alig lehetett a képet megőrizni. Később az egyik tyúkólnak használt melléképületet kaptuk meg. A négytagú család két-két emeletes vaságya mellett elfért egy öreg varrógép, és fölötte a Madonna kép. Az ezerfős táborban három katolikus pap is volt köztünk, előfordult, hogy titokban miséztek nekünk a táborban, ilyenkor kicsi kenyérkockákban jött el az Úr Jézus közénk. Vasárnap is dolgoztattak bennünket, így ritkán fordulhatott elő, hogy titkos szentmisén vegyünk részt.

Közeledett a karácsony. Megkaptuk a hazai csomagokat, a havi egyszeri életmentő utánpótlást. Ezúttal fenyőgallyakat is találtunk a gyógyszerek, élelmiszerek mellett. Aztán futótűzként terjedt a hír, hogy a rendőrség engedélyezte az éjféli mise megtartását a nagyhodályban. Elszállt a reménytelenség, a több száz család csomagjából előkerült fenyőgallyak ünnepi oltárrá varázsolták az ócska varrógépet. Két papunk misézett, a harmadik Deák páter, egykori tábori lelkész már nem tudott járni. A terem zsúfolásig megtelt.

A féléves rémálom után 1952. december 24-én, a Madonna körül felcsendült a 'Dicsőség mennyben az Istenek, békesség földön az embernek…' Szívünkből zengett az ének azon a hortobágyi éjféli misén. Nem tudtuk már, hogy a könny kinek szólt, örömünkben a kis Jézusnak, vagy a bánat a kitaszítottság szorította torkunkat, csak jött-jött mindenki szeméből…A bennünket őrző rendőr egy darabig őrt állt az ajtóban, aztán már nem láttuk. Mert mire vigyázott volna? A könnyeinkre, az összetörtségünkre, a fájdalomra, amit felszakadt lelkünkből? Másnap a tehénistállóban ünnepeltem a karácsonyt, persze engem akkor odaszólított a munka, de akkor kivételes helyzetben éreztem magam. Azt hiszem akkor álltunk a legközelebb az istállóban megszülető kis Jézushoz. Mert akkor a mi otthonunk is az istálló volt, nem éreztük az otthon melegét, kitaszítottként, hajléktalanként éltünk, …. nem tudtuk meddig tart még.

1953 szeptemberében szabadultunk. Miskolcra már nem mehettünk vissza. A Madonna vándorolt velünk albérletből albérletbe, falusi konyhából városi mosókonyhába. Így kapaszkodtunk a Madonna-képbe vándoréveink során, amely szimbolikusan a hitet, az egyedüli reményünket jelentette.”

Kovács Ágnes/MK