Élet-halál kérdése

Lukács evangéliumából kiindulva a Szentatya kiemelte, hogy a Tábor hegyén Jézus, miközben színében elváltozott, „a mellette megjelent Mózessel és Illéssel beszélget, akik távozásáról – görögül: éxodosz – beszéltek, amely majd Jeruzsálemben teljesedik be. Jézus tehát a Törvényt és a prófétákat hallgatja, akik haláláról és föltámadásáról beszélnek neki. Az Atyával folytatott bensőséges párbeszédben Jézus nem lép ki a történelemből, nem menekül el a küldetés elől, amelyért a világba jött, még akkor sem, ha tudja: ahhoz, hogy eljusson a dicsőségre, a kereszten át vezet majd az út. Éppen ellenkezőleg: Krisztus még mélyebben belép ebbe a küldetésbe, teljes lényével csatlakozva az Atya akaratához, és megmutatja nekünk, hogy az igazi imádság pontosan ebben áll: egyesíteni akaratunkat Isten akaratával.”

„A keresztény ember számára az imádság éppen ezért nem a valóságból és az azzal járó felelősség előli kitörést jelent, hanem annyi, mint teljes mélységében elfogadni ezeket, bízva az Úr hűséges és kimeríthetetlen szeretetében. Ezért – paradox módon – a színeváltozás igazolása a Getszemáni kert agóniája (vö. Lk 22,39–46).”