Életközeli igehirdetéssel legyünk jelen az egyetemek életében!

Hittel az egyetemen

Az ebben az esztendőben a Katolikus Egyház által meghirdetett Hit éve lehetőséget és felszólítást jelent az egyetemi pasztorációban dolgozók számára arra, hogy átgondolják saját hitüket és megújult erővel köteleződjenek el Krisztus ügye mellett.

Egészen nyilvánvaló, hogy a hit és a hit éve sem mesebeli varázsszer, ami kicseréli, megjobbítja az életünket. Mégis olykor csodákra képes: a képek, a szimbólumok, a keresztény kultúra remekei olykor elemi erővel támogatják meg hitünket. Újra meg újra reflektálnunk kell arra, kitől kaptuk a hit ajándékát, kiknek a közreműködésével fogadtuk a szívünkbe? Hálásaknak kell lennünk mindazoknak, akik előttünk jártak és példamutatóan elénk élték a hit szépségét, követhetőségét, gazdagságát. Ezt szeretnénk mi is megosztani a ránk bízottakkal, a fiatal egyetemistákkal, főiskolásokkal és oktatóikkal, akiknek lelkipásztori szolgálatát végezzük. Kimagasló segítőink a hit tanúi, különösképpen korunk példaadó megtérői, világító lámpásai.

Mindnyájan érezzük, hogy korunk világából „valami elveszett” (Toronyi István), fontos, hogy azokra az alapvető értékekre, amelyek a hit, a lelkiismeret, a kegyelem, az egyházi közösség, a testvérek… „találjon rá megtisztult szívetek!”A hit újra felfedezését egy szekularizált világban, korábbról örökölt „természettudományos” ateista légkörben, vallástalanságban, közömbösségben kell megtennünk. „Mi nem hallgathatunk!” Hitünk nem lehet magánügy, meg kell erősítenünk hitvalló, tanúságtevő bátor helytállásunkat, mert a vallás nem „ciki,” hanem büszkeség, az életünk értelmének megtalálása. Erre „Krisztus szeretete sürget minket,” csak ez lehet az alapja a hitben való megújulásunknak. Vágyjunk a lét teljességére és nyitogassunk szemeket erre környezetünk számára is! Fedezzük fel és segítsük felfedezni a fiataloknak Istent és a vele való élő kapcsolat örömét!

Az „isteni részecske” bennünk van, a lelkiismeretünk, amelyre hallgatnunk kell, hiszen az Isten szava bennünk. Az ember képes a hitre (capax Dei), a szív csak akkor teljes, és kiegyensúlyozottan boldog, ha rátalál Istenre. Erre nevelnünk kell önmagunkat és másokat is. Az értelmiségi embernek különös módon is küldetése, hogy értelme használatával találjon rá bizalommal és meggyőződéssel Istenre.

Az egyetemen mindannyiunk – egyetemi lelkészek és munkatársaik – közös kötelessége a „missio ad gentes,” mindenkihez szólni, mindenkihez közel vinni az Evangéliumot (új evangelizáció). A hit inkulturációja kétségtelen kötelességünk: nekünk kell életünk tanúságtételével és életközeli igehirdetésünkkel meggyökereztetni úgy, hogy „megnyíljon a szív szeme.” Integráns részét alkotják az egyetemi lelkészségek életének a fenntartásukban működő (szak)kollégiumok. Nélkülük a lelkészségek egyszárú madarak lennének. Ahol még nincsen, kívánatos az egyetemista diákok ilyenfajta szolgálata. Elhanyagolhatatlan kötelességünk, hogy mindezt az eddigi ökumenikus gondolkodásunknak megfelelően folytassuk, csak mindig sebesebben haladva előre, egyházaink szándékának megfelelően.

Mindezek alapján – a magyar valóság figyelembevételével – szeretnénk az egyetemek, főiskolák és egyetemi közösségeink missziós területein személytől személyig tartó kapcsolataink által, kézről kézre adni azt a hitet, ami mustármag, ami szunnyadó parázs, égő mécses és kovász! Lelkipásztori tevékenységünkben életfogytig tartó tanulásra, erőfeszítésre, sok munkára és közösségeink helytállására, összefogására van szükség. Úgy megszólítani az egyetemi közegben lévőket, hogy a keresztény hit tartama ne sérüljön!

Biztosak vagyunk benne, hogy felelős egyházi vezetőink, püspökeink jóindulatára, apostoli támogatására ezután is számíthatunk, mi pedig minél több közösségben minél több „bárányt” akarunk közelebb segíteni a feltámadt Krisztus hitére és örömére!

Szombathely, 2013. április 6-án