Életre születtünk

„Az életre születtünk. Mindannyian. Kivétel nélkül. Ez az üzenete Karácsonynak, ez az üzenete Húsvét ünnepének. A sötétségen győz a fény, a halálon úr lesz az élet…” – írja a szerző, a tihanyi bencés közösség vezetője a könyv prológusában, kívánva, hogy a gondolatok, amelyek a két ünnepkör kapcsán időről időre megfogalmazódtak benne, segítsék az olvasót a manapság annyira hiányzó csendhez, elcsendesedéshez, a magunkba szálláshoz. Ahhoz a benső tisztító békéhez, amely nélkül ünneplésünk nem lehet teljes, nem lehet igazi, nem lehet méltó ahhoz a Jézus Krisztushoz, aki érettünk született, „velünk van”, és érettünk-helyettünk-miattunk vállalta a halált, hogy megváltást hozzon a bűnökben küszködő világnak.

A kötetben megelevenednek az ünnepek személyes emlékei, a perjel gyermekkori élményei, családi karácsonyok, pannonhalmi gimnáziumi éveinek ünneplései, majd a szerzetespap tudatos, elkötelezett szolgálatai, a szűkebb és tágabb közösségben a hivatás- és küldetéstudat által vezérelt szertartásokon elhangzott igehirdetések, lelkinapokon elmondott elmélkedései. Így például felidéződik a tihanyi templomi fenyőfaállítások közösséget is megmozdító ereje, az adventi vesperások szombatonként, amikor együtt énekelhetik a közösségben: „jön már a várva várt idő, mint elrendelte Istenünk…” Felidéződnek a székely fafaragók által készített betlehemi figurák, amelyeket évente Karácsony vigíliáján a templommal szemben a forrásbarlangban állítanak fel, s az iskolások misztériumjátékai az ünnepen. Olyankor „minden ember arcában ott van – az Eljövendő”, írja a perjel Rónay György verses gondolatait tovább szőve.

Az ünnep – állomás, figyelmeztetnek az emléksorok, rohanásunkat abba kell hagynunk. S oda kell figyelnünk mindarra, ami addig elsuhant mellettünk. És meg kell hallanunk az ünnep figyelmeztetését: Karácsony és Húsvét nem üzlet, nem országos vagy világméretű vásár. Az ünneplés központja nem lehet az eszem-iszom. Jézus nélkül nincs Karácsony és nincs Húsvét!  Magyarországon, sajnos, ma csak minden hatodik ember számára jelenti Karácsony Jézus születésének ünnepét. A nagy többség számára valamiképpen „a szeretet ünnepe”. S a századok folyamán Karácsony átalakult valamilyen szép, csillagszórós, gyertyafényes zsongító ünneppé.

Pedig az ünnep mindig azt jelenti: valami olyan történt, ami egybefog, ami fölemel. Aminek a hatása most is jelen van. Ami most is képes átalakítani az életünket S megfogalmazódik a sorok között, hogy e téren példaadónak kellene lenniük a keresztényeknek. („Ha kereszténynek tartod maga, élj úgy, hogy mások is annak tartsanak!”) Mert sajnos, mi keresztények is gyakran foglyok vagyunk. Foglyai vagyunk a jólétnek, saját önzésünknek, sokszor a kiszolgáltatottságnak, nem ritkán pillanatnyi érdekeinknek. A szabad ember, ha keresztény, kell hogy szabad legyen a szolgálatra, hogy megossza másokkal azt, amije van. Egy olyan társadalomban ez kiemelt küldetés, ahol sajnos jó ideje a gazdagok a szegények rovására válnak gazdaggá, mutat rá a szerző . Kritikusan szól a perjel a sokféle, keresztényhez nem méltó magatartási, viszonyulási, reflektáló megnyilvánulásformáról is. Rajtunk áll, hogy befogadjuk-e Isten Igéjét, hangsúlyozza. Rajtunk áll, hogy valóban Istennek tekintjük-e az Istent, és pornak tekintjük azt, ami por. Véget kellene vetni a sokféle bálványimádásnak! Bálvány a „haladás”, bálvány a technika, bálvány a tudomány, ha nem párosul vele a szív civilizációja. Pusztaságunk egyik nagy kísértése, írja egyik nagyböjti elmélkedésében, hogy felcseréljük a végest és a végtelent, a mulandót és a múlót… Istenítjük, ami véges, és nem veszünk tudomást a végtelenről, az el nem múlóról. Világossá kell, hogy váljék számunkra: nem csak földi kenyérre van szükségünk, hanem Isten Igéjére is. Sokszor elmondják manapság: ura lett az ember a természetnek, igába hajtja a természet erőit. De azt már kevésbé mondják, hogy ura lett az ember önmagának, felnőtt az ember önmagához. Bármekkorát fejlődött is tudományunk, az értelmünk, ha nem nőtt föl hozzá a szívünk. Sőt: talán csak nagyobb lett a feszültség az értelmünk és a szívünk között.

Az emberek könnyen félreértik a kereszténységet és könnyen félreértik Jézust, mutat rá. Királlyá akarják tenni. Trónfoglalót látnak benne, aki majd a római elnyomással szemben népe érdekeit érvényesíti. S amikor elmondja, hogy az ő országa nem e világból való, keresztre feszítik, mint egy gonosztevőt. A kereszténységből sokan politikát próbálnak kovácsolni, pedig nem az. A kereszténység életstílus. Egymás terheinek a hordozása. Búzaszem módjára elhaló élet, amely csak földbe hullva hoz termést.A kötetben sok szép és megindító erejű elmélkedés idézi fel a karácsonyi és a húsvéti eseményeket, s azoknak örök üzenetét az emberiséghez. Illetve szól az adventi és nagyböjti előkészület fontosságáról, fegyelmező és lélekben emelő voltáról. A szerző egy-egy témához – jó magyartanárhoz illőn is – megerősítéseket kapcsol, lírikusaink halhatatlan verssorait idézve. Többek között Nagy Gáspár, Bertók László, Dsida Jenő Weöres Sándor, Szabó Lőrinc, Kondor Ilona, Reviczky Gyula, Devecseri Gábor versgondolatai szólalnak meg a könyvben. S az elmélkedéseket a szerző fotói teszik szemléletesebbé.

A kötetet sajtó alá rendezte Présingné Baracskai Erika és Tátrai Zoltán.

Toldi Éva/Magyar Kurír