Életünk új értelmet nyer, ha felfedezzük hivatásunkat

Liverani könyvet írt a világi hívőkről Laikussá válni. Egy elveszített hivatás nyomában címmel, amelyben az egyház és a világ középpontjába helyezi a világi híveket a Lumen gentium és a Gaudium et Spes bölcs útmutatása nyomán. A Zenit hírügynökségnek válaszolva elmondta, mit gondol a világiak szerepéről az egyházban.

Megállapítja, hogy napjainkban a laikusok zöme nem tudja, mit jelent világi hívőnek lenni a keresztény közösségben. Az egyházban – néhány szervezeten kívül – nem fektetnek elég nagy hangsúlyt a laikusok szerepének tisztázására: nem azért laikusok, mert nem papok vagy szerzetesek, hanem mert a keresztény lét más formáihoz hasonlóan ez Isten határozott terve róluk. Problémának látja, hogy nem tanítják meg nekik, milyen feladataik, kötelességeik, jogaik vannak, milyen lelkiség jellemzi őket, milyen kölcsönös kapcsolatban legyenek a papokkal, szerzetesekkel.

Laikusnak lenni nem csak azt jelenti, hogy az ember meg van keresztelve, hanem azt is, hogy pontos helye van az egyházban, a társadalomban. A Lumen gentium konstitúció összefoglalja szerepüket: a laikusok a keresztség által Krisztus misztikus testének részei lettek, vagyis az általános (nem miniszteriális) papság részesei, Krisztus örömhírének hirdetői és szolgálói: „Sajátos hivatásuk alapján a világi hívek dolga az, hogy az ideigvaló dolgok intézése és Isten szerint való rendezése által keressék Isten Országát” A világi hívek a „világban élnek”, arra kaptak meghívást, hogy a világ valóságában szenteljék meg életüket.

A laikus szó a héber terminológiában nem szerepelt, Szent Kelemen, a negyedik pápa találta ki, a görög laòs szóból formálta, ami népet jelent. Az első és a második század fordulóján Kelemen pápa a korinthoszi egyházhoz intézett levélben használta a szót a hívek és a klérus megkülönböztetésére. A lelkipásztoroknak és a püspököknek való engedelmességre buzdította a népet. A felvilágosodás korában a felvilágosodás hívei, mint az egyházon kívül állók, magukra vonatkoztatták a kifejezést és ezzel egyfajta hierarchikus rendbe helyezték, nem Isten népére értették. A nem keresztény, vagy kifejezetten keresztényellenes politikai és kulturális körökben sajnos rosszul használják a laikus kifejezést.

Liverani fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy a laikusoknak ugyanaz a feladatuk, mint a klérusnak és a szerzeteseknek: hirdetni, tanúsítani, ünnepelni a hitet. Ezt természetesen mindenki a maga módján teszi, saját felelőssége tudatában. Az új evangelizáció minden keresztény ember küldetése: „bátran kell az új ösvényekre lépni a megváltozott körülmények között, amelyekben napjaink egyházának be kell töltenie hivatását, az evangélium hirdetését” – írja a 2012-es püspöki szinódus tervezete. Fel szeretnék hívni a figyelmet arra, hogy a keresztényeknek meg kell ismerniük és meg kell érteniük azokat az új élethelyzeteket, amelyekben az emberek a történelem aktuális szakaszában élnek, hogy „belakják” ezeket a helyeket és az evangéliumról való tanúságtétel helyeivé tegyék őket. Ez kifejezetten a világi hívek feladata, akik ezeken a helyeken élnek, dolgoznak, szeretnek, szenvednek, örülnek, ahol az oltár elé vihetik fáradozásaikat, szükségleteiket, terveiket.

Sokan azt hiszik, hogy a hivatás csak a papok és a szerzetesek sajátja. Isten azonban mindenkit az apostolkodásra és a szentségre hív: a II. Vatikáni Zsinat egyetemes hivatásnak nevezi ezt. A híveknek át kell alakulniuk: megkeresztelt emberekből hiteles laikusokká kell válniuk. Tertullianus nyomán azt mondhatjuk: világi hívőnek nem születik az ember, hanem azzá válik, ha meghallgatja a meghívást és válaszol rá.  Boldog II. János Pált idézve az lenne a jó, ha a világi hívek „azzá válnának, amik”.

A hivatást nem mindig könnyű észrevenni. Ahogyan a Királyok I. könyvében olvassuk: az Úr nem volt a szélben, nem volt a földrengésben nem volt a tűzben, hanem a gyenge szellő susogásában volt. Ez a szellő az Úr hangja, amely az elveszített hivatás megtalálására hív. Csak akkor halljuk meg, ha fel vagyunk készülve rá. Hivatás nélkül nem lehetünk keresztények.

Liverani fontosnak tartja, hogy a hitoktatás már az elsőáldozás és a bérmálás, majd a házasságkötés és a szülőknek a gyermekeik keresztségére való felkészítése kapcsán is szóljon a hívők egyetemes hivatásáról. Mindezek jó alkalmak az egyetemes papságra való felkészítésre. Másrészt kiemeli, hogy az ember egyénileg figyeljen oda a könnyű szellőre akkor is, ha nem mindig érzi és ezért elbátortalanodik. A megtett dolgok visznek előre. A házasságra való hivatást a házasságkötés után érzi meg az ember, a szentség a házastársak számára új dimenziót jelent. A foglalkozás megválasztása, a gyermekek születése, egy–egy betegség  a megtörténte után nyer új értelmet. Még az özvegység is lehet hivatás, elég, ha az özvegyek rendjére gondolunk. Liverani biztos benne: ha a világi hívek felfedezik hivatásukat, életük új értelmet nyer.

Magyar Kurír

(tzs)