Elhunyt Márk Gergely, az „Árpád-házi Szent Erzsébet emléke” rózsafajta nemesítője

Hazai – 2012. december 14., péntek | 14:50

Életének 90. évében november 28-án elhunyt Márk Gergely gyémántdiplomás kertészmérnök, az „Árpád-házi Szent Erzsébet emléke” rózsafajta nemesítője. 

Márk Gergely a 2000-ben Rómában aranyéremmel jutalmazott Szent Erzsébet emléke elnevezésű rózsafajta töveit minden évben ajándékul adta   a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által 1999-ben alapított Szent Erzsébet Rózsája-díj kitüntetettjének.

Búcsúztatása a Felső-vizivárosi Szent Anna-templom urnatemetőjében december 18-án 15 órakor lesz, az engesztelő szentmisére december 17-én 17.30-kor az Irgalmasok Szent István-kápolnájában (II. Frankel Leó út 54.) kerül sor.     

* * *

Márk Gergely 1923. október 27-én született az erdélyi Magyarrégenben. 1950-ben diplomázott az  Agártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdaság-tudományi Karán. Budapesten, a Kertészeti Kutató Intézetben, Domokos János professzor vezetésével, a Dísznövény Osztályon kezdett dolgozni. Elsőként gyűjtötte össze a hazánkban fellelhető rózsafajtákat, mintegy 1200-1400 taxont, majd külföldről is kezdte a gyűjteményt gyarapítani. Végső célja az volt, hogy létrehozza a nagy magyar rózsagyűjteményt – az első Rozáriumot – a kutatóintézet budatétényi területén. Később, a gyűjtemény fénykorában elérte a 2740 fajtát, hat hektáros területen.

Kiállítások szervezése és a rózsakert irányítása mellett igen komoly nemesítői munkát is végzett, amely nyugdíjazása után is töretlenül folytatódott, mivel a fajtagyűjtemény egy részét és a nemesítési alapanyagokat Törökbálintra, saját területére mentette át. Rózsafajtáit  Magyarország városairól, földrajzi helyekről, történelmi személyiségekről, magyar szentekről és híres emberekről nevezte el. Legnagyobb szakmai sikerét Rómában, a kereszténység fennállásának 2000. évfordulója alkalmából megrendezett versenyen. Az 'Árpádházi Szent Erzsébet emléke' rózsája a „Futó és parkrózsa” kategóriában aranyérmet nyert. Rózsáit Kecskeméten állandó, szabadtéri, élő gyűjteményes kiállításon tekinthetik meg az érdeklődők, amelyet a 2007-es jubileumi Szent Erzsébet évben nyitottak meg „Szent Erzsébet rózsakertje” névvel.

Nemesítői munkája mellett Márk Gergely szakirodalmi tevékenysége is jelentős. Négy könyvet és számos szakcikket írt, melyek több nyelven is megjelentek. Első könyve, a Rózsa 1959-ben jelent meg. Ezt követte a Kis Rózsakönyv, majd a Rózsák zsebkönyve. Utolsó könyve 2004-ben jelent meg Magyar rózsák könyve címmel.

Magyar Kurír